Kamasz

Ezekre az egyetemekre és karokra jelentkeztek a legtöbben az idei felvételin

Az idei felsőoktatási felvételi jelentkezések alapján ezek az egyetemek és egyetemi karok voltak a legnépszerűbbek.
2023. Június 20.
egyetemi könyvek
(Kép forrása: Getty Images)

Ahogy arról már írtunk, idén 126 ezren jelentkeztek valamilyen egyetemre vagy főiskolára, 27 ezerrel többen, mint tavaly. A felvi.hu korábbi adatai alapján az idei felsőoktatási felvételi legnépszerűbb alapképzései a gazdálkodási és menedzsment, a pszichológia, az ápolás és betegellátás, a kereskedelem és marketing, a mérnökinformatikus és az óvodapedagógus képzések, az első helyes jelentkezések alapján.

Az eduline.hu most a legnépszerűbb egyetemekről és egyetemi karokról készített listát, az összes jelentkezések száma alapján. A legtöbben, összesen 31 781 jelentkező az Eötvös Loránd Tudományegyetem valamelyik képzését jelölte meg (első helyen 17 829-en). A második legtöbben a Debreceni Egyetemre jelentkeztek (összesen 19 676-an), míg a harmadik Szegedi Tudományegyetemre 17 876-an adták be a jelentkezésüket.

A teljes, húsz egyetemet számláló listát a portálon éred el, ahol a legnépszerűbb tíz egyetemi kart is közölték a jelentkezők száma alapján. A legtöbben – 8776 jelentkező – a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karára adták be a jelentkezésüket (első helyen 3405-en). A második legtöbb jelentkezés Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karára érkezett (összesen 7884 jelentkező), míg a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kara (összesen 7531 jelentkező). A teljes rangsort szintén eléred az eduline.hu portálon.

A ponthatárok, a felvételi eredmények kihirdetéséének ideje idén várhatóan július 26-án lesz. Sok végzős középiskolásra vár még a következő napokban szóbeli érettségi vizsga is: közel 265 ezer középszintű szóbeli vizsgával folytatódik az érettségi időszak június 19. és 30. között, írja az Oktatási Hivatal. Emelet szinten június 7. és 14. között mintegy 58 ezren szóbeli vizsgáztak.