Kamasz

Menstruáció: mi normális és mi nem?

Vérzészavar, rendszertelen ciklus minden életkorban jelentkezhet. Bár tinédzser lányoknál és 45 feletti nőknél nem feltétlenül számít kórosnak, még ekkor is érdemes kivizsgálni, mi okozza az eltéréseket – minden más esetben pedig jobb, ha utánajárunk a kiváltó oknak. Nézzük, milyen tünetek jelezhetik, hogy nincs minden rendben a ciklusunkkal, illetve a menstruációs vérzéssel.
2024. Május 02.
FOTÓ: GETTY IMAGES
FOTÓ: GETTY IMAGES

Nincs abban semmi meglepő, ha tini lányunk menstruációjához még nem lehet órát állítani. Az első vérzést követő egy-másfél évben teljesen normális lehet, ha rendszertelenül jelentkezik. Gond akkor van, ha ezt követően sem áll be egy elfogadható állapot – azaz a vérzés 28 naponként, de legalább 21-35 napos időközönként jelentkezik, nem tart tovább 4-5 napnál, élénkpiros színű, híg, nem alvadékos, nem jár erős fájdalommal. Ekkor már mindenféle eltérést érdemes komolyan venni, adott esetben orvosi segítséget kérni.

Vérre megy

A nemi érés kezdetét jelzi az első vérzés, időpontja 10-16 éves korra tehető, az utolsó (menopauza) pedig a termékeny életkor végét jelenti, általában 50 év körül. Egy ciklus – a menstruáció jelentkezésétől kezdjük a napok számolását – átlagosan 28 napos, a menstruáció általában 4-7 napig tart. A havi vérzés a petesejt kilökődésétől, azaz az ovulációtól számított 14 nap után jelentkezik, természetesen csak akkor, ha nem következett be a petesejt megtermékenyülése. Az így távozó vér – amely szövettörmelékből, váladékból áll – mennyisége átlagosan 30-50 ml körül van, az ennél bőségesebb vérvesztés már kórosnak tekinthető. A mennyiséget leginkább az elhasznált betétek, tamponok száma alapján lehet megbecsülni. 

De mi jelezheti, hogy valami nincs rendben, mikor beszélhetünk vérzészavarról? Mindenképpen érdemes gyanakodni, ha valamilyen eltérést – ez lehet negatív vagy pozitív irányú – tapasztalunk a menstruációban. Ne halogassuk a kivizsgálást, mert a vérzészavar hátterében különféle okok, akár komolyabb betegségek – például daganat – húzódhatnak meg.

Negatív irányú vérzészavar. Ha nem jön meg

Negatív irányú vérzészavarról beszélünk, ha a menzesz nem jelentkezik, vagy a mennyisége kevesebb a megszokottnál. Több életkorban is jelentkezhet ez a tünet, más-más okok miatt. Serdülőkorban például gyakran előfordulhat, leginkább a petefészkek rendszertelen működése miatt. Később a terhesség első jele lehet a vérzéshiány, míg 45 éves kortól a változókor természetes velejárójaként előfordulhat, hogy a két menzesz közti időtartam hosszabb lesz, egy-egy vérzés kimaradhat, változhat a hossza, mennyisége.

De mikor lehet azt mondani, hogy ritkán jelentkezik a menzesz? Akkor mindenképpen, ha 35-90 naponta jön meg. Elsődleges vérzéskimaradásról (amenorrhea) beszélhetünk abban az esetben, ha egy 16 éves lány még nem menstruált. Másodlagos vérzéskimaradásnak számít, ha egy nő korábban már menstruált, de több mint három hónapja nem vérzett, és nem terhes. Hypomenorrhoea az az állapotot, amikor megfelelő gyakorisággal lép fel a havi vérzés, de rendszerint rövid ideig, 1-3 napig tart csupán, és csak kis mennyiségű váladék távozik a szervezetből. Előfordulhat, ha kisebb méretű a méh (uterus hypoplasia), illetve az ovuláció nélküli ciklusok miatt is.

Pozitív irányú vérzészavar. Bőséges és darabos

Pozitív irányú vérzészavarról beszélünk, ha a vérzés a szokott időben jelentkezik, de nagyobb mennyiségű vagy jellegében más, például darabos, alvadékos. Az is pozitív irányú, ha nem várt időben, esetleg a szokásosnál gyakrabban jelentkezik.

Hypermenorrhoea (menorrhagia) esetén a szokott időben jelentkezik, de a normálisnál hosszabb ideig tart a menstruáció, és eközben jelentős a vérveszteség is. Többféle oka lehet – ezért is érdemes kideríteni –, így például jelezhet méhben levő miómát, de akár rosszindulatú daganatot is. Kiválthatja a túlzott mértékű ösztrogéntermelés, véralvadási zavar vagy vesebetegség is. A vérzés állaga is megváltozhat, de a sötétebb színű, alvadt vér – a leváló méhnyálkahártya nagyobb darabokban távozik – természetes jelenség is lehet. Akkor van okunk aggódni, ha sok, vagy túl nagy vérrögöket tapasztalunk, és ehhez még erős fájdalom is párosul. A darabos vérzés szintén jelezhet komoly problémákat – például véralvadási zavart –, ahogy jóindulatú daganatot, azaz polipot vagy miómát is. Kétségkívül ijesztő tünet, amikor a vérzés nem a várt időben jelentkezik. A ciklus bármely szakaszában – a vérzést követően, a ciklus közepén vagy akár napokkal a menstruáció előtt. Ebben az esetben is előfordulhat, hogy teljesen normális jelenségről van szó, amit például hormonális egyensúly zavara okoz, de komolyabb bajt is jelezhet.

Amennyiben magunkon vagy anyaként a serdülő lányunkon észleljük ezeket az normálistól eltérő vérzéseket, akkor ajánlott nőgyógyászhoz fordulni a háttérben meghúzódó okok felederítése és a megfelelő kezelési lehetőségek megtalálása érdekében.