Mit szeretnél csinálni? Ez bizony túl általános kérdés egy gyereknek, és nem is várható el tőle, hogy az egész életpályájáról döntsön tizenévesen. Ez nem „impulzusvásárlás”, természetesen fontos, hogy miben érzi jól magát, de messze nem ez az egyetlen lényeges kérdés. Ha ebben a gyerekek egyedül döntenének, mindenki kukás lenne és állatidomár, és hó végén éhen halna a családjával együtt. Szóval igenis ér, sőt szükséges befolyásolni őket. Hogy azért tudjuk, merre induljunk, íme, néhány praktikus kérdés, ami nekik is segít eligazodni a Nagy Pályaválasztási Útvesztőben, mielőtt határoztok, hogy hol fog továbbtanulni.
Miben vagyok jó a suliban?
Ez azt mutatja meg, hogy melyik az a terület, amikben egyrészt jók a képességei, másrészt motivált, így a külvilág felé is eredményes tud lenni. Tehát vélhetően nemcsak közel áll hozzá az adott témakör, de a visszajelzések is jók számára.
Mit szeretek csinálni szabadidőmben?
Amit az ember hobbinak választ, az biztosan olyasmi, amit egyrészt imád csinálni, másrészt vélhetően jó is benne. Úgyhogy ha találunk olyan szakmát, ami kicsit is hasonlít a gyerek kedvenc szabadidős elfoglaltságához, nyert ügyünk van.
Milyen munkákat gyűlölök?
Persze itt nem fizetős munkáról van szó, hanem bármilyen tevékenységről, amit kérésre, muszájból csinál a gyerek. Például kukaürítés, kertészkedés, zöldségpucolás. Mert ha mondjuk utál a kertben kapirgálni, mert nem bírja, ha piszkos a keze, akkor nyilván kerülni kell az olyan szakmákat, amelyek kosszal járnak. Ha pedig nem igazán szeret a konyhában sürgölődni, akkor nyilván nem fogjuk elküldeni séfiskolába.
Tudok-e korán kelni?
Marginális kérdésnek tűnik, pedig egy csomó szakmában követelmény a korai kezdés. Aki nem igazán hajnali pacsirta, az ne menjen péknek, laborosnak vagy tanárnak. Ha viszont estére dől ki, akkor kerülje a vendéglátóipart és showbizniszt.
Szívesebben vagyok emberek közt, vagy inkább egyedül töltöm az időmet?
A szakmák egy része introvertáltaknak való, egy másik része nyitott, kifelé élő típusoknak. Az inkább befelé forduló magának való gyerek nem való mondjuk, idegenvezetőnek, de kiváló programozó válhat belőle, míg egy extrovertáltnál nyilván fordított a képlet.
Bírom-e a nagy hideget, nagy meleget?
Szintén részletkérdésnek tűnik, de vízválasztó lehet. Néhány munkahelyen ugyanis extrémek a körülmények, ami nyilván kiborítja azt, akinek alacsonyabb a tűrésküszöbe. Hűtőház, sütöde, szabadtéri munkavégzés: mindnek megvannak a maga nehézségei. De a szagok, zajok is számítanak, hiszen vannak olyan munkahelyek, ahol mindig szól a zene, egy kórházban meg például klórszag terjeng, ezt is számításba kell venni.
(fotó: Getty Images)
Képes vagyok-e egy helyben ülni?
Ha igen, kiváló irodai munkás válhat a gyerekből. Ha nem, eszünkbe se jusson bölcsésznek küldeni.
Szeretek-e sokat beszélni, beszélgetni?
Kommunikatív típusoknak jó lehet a marketingszakma, bármilyen előadóművészet, a tanári pálya… magányos típusoknak inkább való egy asszisztensi vagy raktárosi munkakör.
Irányító típus vagyok-e?
Ha igen, akkor egyszer lehet belőle vezető, de alkalmas lehet ügyvédnek, ügyésznek, bírónak is. Ha nem, akkor inkább az alkalmazotti jellegű munkakörök valók neki.
Bírom-e, ha utasítanak?
Van, aki kimondottan szeretni, ha mindig megmondják neki, hogy mit csináljon, ez esetben kiváló csapattag válhat belőle beosztottként. Ha viszont ő szeret irányítani másokat, akkor mindjárt az előző pont lép érvénybe, és akkor bizony érdemes halmozni a diplomákat és nyelvvizsgákat egy menedzseri poszt reményében.
Bátor vagyok-e?
A kockázatvállalási hajlandóság nagyon fontos egy csomó karrierben. Ilyen például az orvosi vagy rendvédelmi pálya, a pilóta, de általánosságban a vállalkozói lét is.
Precíz vagyok-e?
Ha nem, akkor nincs értelme erőltetni semmilyen adminisztratív jellegű munkakört, ami rendszerezést, rendben tartást igényel.
Milyenek a szellemi képességeim?
Hát, ezt inkább nekünk, szülőknek kell tudni, és bizony nem egyszerű őszintén válaszolni rá. De tény, hogy aki nehézkesen veszi már az általános iskolai akadályokat is, annál nem biztos, hogy erőltetni kell a legmagasabb képzettségi szintet, a nagy kitartást, jó agyat kívánó feladatköröket. Agysebésznek, kutatómérnöknek vagy tudósnak a kivételes mentális képességű személyek valók. Ha egy közepes képességű gyereknél erőltetjük a magasabb kihívásokat, azzal esetleg csak a kudarcai számát növeljük, és félő, hogy nem lesz boldog.
Tehetséges vagyok-e valamiben?
A tehetség számít, viszont mivel a kicsit is tehetséges gyerekek mind az ének- zene- vagy tánctudásukból szeretnének megélni, ebben nem árt kritikusnak lenni. Csak a legkiemelkedőbbeknél érdemes kitartóan próbálkozni a művészeti pályával (de gondolhatunk a sportra is), nehogy ő legyen majd a „futottak még” kategória, aki nem tud megélni abból, amit szeret csinálni.
Mennyire érdekel a pénz?
Ez az a szempont, amivel a kiskamaszok nem szoktak foglalkozni. Nekünk, szülőknek viszont kötelességünk ezt is figyelembe venni, egyszer még megköszönik nekünk. Hiszen hiába foglalkozik egy ember azzal, amit szeret, ha közben az anyagi küszködés felőrli, persze az is igaz, hogy a nagy pénz nem ellensúlyozza, ha utáljuk, amit csinálunk. Talán létezik a metszet – ezt kéne mindenkinek megtalálnia.
Szeretnék-e családot?
Fontos kérdés, és nyilván nem lehet tinédzserkorban eldönteni. De aki már akkor arra vágyik, hogy mielőbb édesanya legyen, az ne menjen például tűzoltónak, katonának vagy ápolónak, hiszen az ottani munkarend biztosan nem családbarát.
Van-e időm tanulni?
Mármint az éveket tekintve. Ugyanis nem minden család engedheti meg magának, hogy a gyermeke nyolc-tíz éven át tanuljon mondjuk, orvosnak vagy pszichológusnak. Azt is mérlegelni kell, hogy a szülők tudják-e finanszírozni a gyermek ambícióit, és akár egy évtizeden át félig-meddig még eltartani őt. Praktikus szempont, de a mindennapokban ez is fontos lesz.
Kapcsolódó cikkek
