Az érdi Emma utca egyik oldalán látszólag teljesen átlagos kis családi házak sorakoznak. De az egyikben a megszokottnál nagyobb a nyüzsgés. Egy csapat gyerek éppen ügyességi feladatokat teljesít az udvaron: van, aki karikákkal dob célba, más vízzel teli vödörből próbál pingponglabdákat kifújni, egy kisfiú a falra ragasztott tenyérnyomokba illesztgeti a saját kezét elmélyült figyelemmel. Akinek sikerül megoldania a feladatot, pecsétet kap a kezében tartott papírra. A csapatot egyforma kék pólóba öltözött felnőttek és nagyobb gyerekek terelgetik végtelen odafigyeléssel és türelemmel. A Szikra Tehetséggondozó Egyesület autizmusbarát nyári táborának egy programjába csöppentünk. Az udvaron játszó gyerekek mind autizmussal diagnosztizáltak, és itt mindent megkapnak ahhoz, hogy a számukra legmegfelelőbb körülmények között nyaralhassanak – kezdődik az nlc cikke.
Számukra sok minden nem elérhető
A Szikra Tehetséggondozó Egyesület ötödik éve szervez nyári táborokat autizmussal élő gyerekek számára. Ez is, akár maga az egyesület ötlete, egy olyan ember fejéből pattant ki, aki nap mint nap maga is szembesült azzal, milyen falakba ütköznek az autista gyerekeket nevelő családok akár a leghétköznapibb helyzetekben is. Zádori Henrietta fián, Goránon keresztül tapasztalja meg azokat a helyzeteket, amelyeket sokan még csak elképzelni sem tudnak.
„A legtöbb közösségi élmény, ami egy átlagos gyerek számára nyitott, az autisták számára nem, vagy csak korlátozottan elérhető – mondja Zádori Heni. – Ezek közé tartoznak a nyári táborok is. A legtöbb helyen nincs plusz kapacitás arra, hogy egy autista gyerek megkapja azt a plusz figyelmet, amire szüksége van a gondtalan nyaraláshoz. És a táborok szervezői sem szívesen fogadnak autista gyereket, mert tartanak attól, hogy nehéz helyzetek adódhatnak vele. Ezét döntöttünk úgy, hogy olyan, ingyenes napközis táborokat szervezünk, amelyek kifejezetten ezeknek a gyerekeknek szólnak, az ő igényeikre épülnek.”
Miközben beszélgetünk, a háttérben a végéhez ért az akadályverseny, minden résztvevő jelképes ajándékra válthatja az állomásokon lepecsételt menetlevelét, a segítők pedig szusszanhatnak egyet a következő programpontig. Akikkel most találkoztunk, ők a délutáni turnus: délelőtt egy másik csapat gyerek vehetett részt a tábori programokon.
„Az autizmus egy úgynevezett spektrumzavar, így az itt táborozó gyerekek nagyon különböző szinteken érintettek – meséli Heni. – Volt olyan hét, amikor a délelőtt az igazán nagy figyelmet igénylő gyerekeké volt; de van kamaszcsapatunk is, akik első ránézésre talán nem is sokban különböznek más tizenévesektől.
Ők most épp a kisiskolások, akik nagyrészt Asperger-diagnózissal bírnak, ami az autizmus egy enyhébb formája.
Önkéntesekkel dolgoznak
Három csoportra osztottuk őket, minden csoportban 6-7 gyerek van, így 18-20 főt tudunk egyszerre fogadni. Minden csoportnak van egy gyógypedagógusa és két gyógypedagógiai asszisztense, akik fizetett segítők. A többiek, akik a gyerekek körül vannak, mind önkéntesek, vagy olyan középiskolás diákok, akik az érettségihez szükséges iskolai közösségi szolgálatot teljesítik nálunk.”
fotó: Neményi Márton
Ez már önmagában rengeteg munkát jelent, de ez még csak a jéghegy csúcsa. A táborokat nagyon komoly előkészületek előzik meg. A gyerekek 1-2 héttel az érkezésük előtt megkapják a teljes napirendet minden egyes napra órákra, sőt, percekre lebontva. Fényképeket is küldenek a szervezők: a helyszínről, a segítőkről, a többi gyerekről. Mivel az autizmussal élők számára nagyon fontos a kiszámíthatóság, csak úgy érzik jól magukat, ha semmi sem ismeretlen vagy bizonytalan körülöttük. Heni és csapata mindenre igyekeznek figyelni: mikor kirándulni viszik a gyerekeket, a buszról is küldenek előre képet, és azt is kiderítik, mi lesz a rendszáma.
„A táborok során minden gyereknek van egy segítője, aki csak rá figyel – mondja Heni. – A legelső nap figyeljük, ki kihez kapcsolódik leginkább, így gyakorlatilag személyes szimpátia alapján egymást választják a párosok. Egy segítőhöz akár 2-3 gyerek is tartozhat, de minden táborozónak megvan a saját »embere«.
A gyerekek 4,5 órát töltenek a táborban, így fér bele a napba két turnusnyi táborozó. Ennyi idő alatt telítődnek élményekkel, amit fel kell dolgozniuk, ehhez megfelelőbb az otthoni környezet.
És a főétkezéseket így nem nekünk kell megoldanunk, ami azért fontos, mert mindenkinek vannak egyéni igényei: ételérzékenység, allergia, az autizmus miatt bizonyos ételekhez való ragaszkodás, de olyan is van, aki csak a megszokott környezetében hajlandó enni.”
Nyugiszoba és meglepetés-zongora
Az udvarról az épületbe lépve azonnal akad kísérőnk, aki készséggel végigkalauzol minket szobáról szobára járva. Milán 18 éves, az egyesület indulása óta jár ide, öt éve visszajáró táborozó, és idén már önkéntes segítő is. Az iskolai közösségi szolgálatot teljesíti itt. Már régen túl van a kötelező 50 órán, mégis esze ágában sincs abbahagyni. Sőt, azon gondolkozik, hogy valamilyen segítő szakmát választ magának a későbbiekben; vagy, mivel a történelem is érdekli, történelemtanárnak áll. Ő maga is érintett, így pontosan tudja, milyen autizmussal élni, és hogy mire van szüksége annak, aki ezzel a problémával küzd. Heni nekünk megsúgta, amit ottjártunkkor Milán még nem tudhatott: a tábor végeztével díjat is kap a munkájáért az Egyesülettől, mint a leglelkesebb önkéntes.
fotó: Neményi Márton
Milántól megtudhattuk, hogy minden táborozó csoportnak saját szobája van az egyesület kis házán belül. A szobák, így maguk a csoportok is egy-egy szuperhős nevét viselik.
Egy pici konyha, egy közösségi tér és egy különleges, úgynevezett szenzoros szoba is a táborozók rendelkezésére áll. Ez utóbbi azért különleges, mert nemcsak autizmusbarát, de bárkire megnyugtató hatással van, ha ott tölt néhány percet.
Teljesen elsötétíthető, kizárhatók a külső ingerek: speciális fények és megnyugtató hangok, valamint egy beltéri vízfal segít ellazulni annak, akinek éppen erre van szüksége. Mivel az autizmussal érintettek közül sokan az átlagosnál erősebben érzékelik a fény- és hanghatásokat, sokkal hamarabb el is fáradnak, így jó, ha van egy hely, ahová elvonulhatnak pihenni.
A CIKK FOLYTATÁSÁHOZ kattints IDE!
Fotó: Neményi Márton
Kapcsolódó cikkek
