Kamasz

Tizennyolc évesek lettek Ada ikerfiai

Kedden ünnepelte fiai, Bence és Bálint tizennyolcadik születésnapját Ada.
2024. Január 11.
(Fotó: Schumy Csaba/Fotocentral)

Pintér Adriennt, Adát korábban a VIVA csatorna műsorvezetőjeként ismertük meg, ahol első férjével, Bánszki Lászlóval – ismertebb nevén Timóval – is megismerkedett. A pár 2005 augusztusában házasodott össze, és 2006-ban megszülettek ikerfiaik, Bence és Bálint.

A fiúk január 9-én lettek tizennyolc évesek, aminek alkalmából édesanyjuk egy közös fényképet is megosztott közösségi oldalán.

Az ikrek születésnapja kapcsán a Bors kérdezte Adát, arról is, hogy érez-e valamilyen változást magán a nagy mérföldkő miatt.

„Szerintem akkor fogok tudni változásról beszélni, ha leérettségiztek a fiúk, ha elkezdik az egyetemet, és ha szép lassan kirepülnek. A mai napot nem élem meg rosszul, egyelőre csak egy számot látok” – nyilatkozta a lapnak.

Ada arról is beszélt a lapnak, hogyan ünnepelték, ünneplik a fiúk születésnapját, és elmondta, hogy a hétköznap miatt nem terveztek aznapra semmilyen nagy eseményt. „A fiúk szinte egész nap suliban vannak. Délután találkoznak az apukájukkal, az előző férjemmel. Este pedig felköszöntjük őket itthon, de most még nem lesz nagy felhajtás. Ha jól tudom barátokkal hétvégén mennek el bulizni valahova” – mondta.

A fiúknak van egy kishúguk is, Freya, aki 2021 májusában született. Az ő édesapja a volt műsorvezető férje, Máté, akivel 2020-ban házasodtak össze.