Kamasz

Új tantárgy jöhet az általános iskolákban

A tervek szerint akár már a következő tanévben hangsúlyosabb  lehet a biztonságos közlekedés oktatása a kiskamaszoknál.
2023. Február 15.
kislányok iskola
Fotó: Getty

Sajnos minden napra jut néhány közlekedési baleset, nem ritkán gyerekek sérülnek meg. Az estek egy része elkerülhetetlen az áldozatok szempontjából, ám van, mikor magunk is tehetünk a nagyobb biztonságért azzal, hogy gyerekeinket jól felkészítjük.

Az természetes, hogy egészen kicsi koruktól tanítjuk nekik a körülnézést, az átkelést a lámpás zebránál, hogy mindig fogjuk a kezüket. Ám talán nem árt, ha erre a tudásanyagra az iskolában is rásegítenek – így a jogosítvány megszerzése is könnyebb lenne nekik később.

Most úgy tűnik, a döntéshozók is szorgalmazzák a közlekedésbiztonság iskolai oktatását.

A Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága, illetve több a témába vágó szervezet szeretné elérni, hogy hangsúlyosabb szerepet kapjon a KRESZ ismerete és alkalmazása az általános iskolákban.

Erről Berzai Zsolt alezredes beszélt a Rendőrségi Igazgatási Központban megrendezett VIII. Iskolarendőr Szakmai Napon. Bár még nagyon kezdeti fázisban van a projekt, de már elkezdődött valami az ügyben. A cél az – mondta a szakember -, hogy egy gyerek ne azért biciklizhessen a főúton, mert már betöltötte a 12. életévét és a KRESZ szerint megteheti, hanem azért, mert már képes és felkészült rá.

Úgy tudni, a Belügyminisztérium már elkezdte az ehhez kapcsolódó kerettantervet és módszertani anyagokat összeállítani, ezért a 2023/2024-es tanévben a diákok elvileg már találkozhatnak is az újítással – írja az alapjarat.hu cikke. Hozzáteszik: ezen képzés elvégzése nem lesz feltétele a félévek/évek teljesítésének.