Kisgyerek

140 ezer laptopot osztanak 7. és 10. osztályos diákoknak

Novemberben és decemberben újabb 140 ezer oktatási célú, személyes használatú, illetve intézményi használatú laptophoz jutnak hozzá 7. és 10. évfolyamos diákok és iskolák országszerte.
2023. November 15.
laptopon tanul gyerek
Kép: Getty Images

A Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára, Balatoni Katalin kedden Ráckevén az MTI híradása szerint a helyi Ady Endre Gimnáziumban tartott sajtónyilvános eszközátadáson azt mondta, az Európai Unió támogatásával, több mint 200 milliárd forint keretösszeggel megvalósuló „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” című projekt keretében

2025 végéig 579 ezer oktatási célú, személyes használatba adható laptopot osztanak ki országszerte.
Mint mondta, a digitális térben veszélyek is fenyegethetik, támadás is érheti a fiatalokat, a pedagógusok és a szülők közös feladata, valamint felelőssége erre felkészíteni őket. Ezt a célt szolgálja, hogy 3. osztálytól kezdve a digitális kultúra, míg 10. osztálytól az állampolgári ismeretek tantárgy segít tudatos felhasználókat nevelni a gyerekekből.

Balatoni szerint a laptopok tavaly kezdődött szétosztása mellett több mint 4000 helyszínen létesítettek hozzáférést vezeték nélküli internethez, továbbá 10 milliárd forintból az érintett intézmények elektromos hálózatát is felújították.

Emellett több mint 300 digitális tankönyv fejlesztése készült el, míg a Kréta rendszer ma már angol és német nyelvtanulási alkalmazást is tartalmaz.

2022. április 30-ig 476 állami, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi köznevelési intézményfenntartó jelezte, hogy csatlakozna a projekthez. A program során négy éven át, felmenő rendszerben a felső tagozatos és középiskolás diákok szülei, illetve törvényes képviselői igényelhetnek gyermeküknek személyes használatra szolgáló laptopot. Ezenkívül 2024. december 31-ig a részt vevő köznevelési intézmények modern megjelenítő eszközöket és a tanulói kreativitást, valamint problémamegoldó képességet fejlesztő eszközöket (például programozható robotokat, mikroáramköröket, drónokat) kapnak.