-
Gumis, labdás, bármilyenes játék
Ha valamit tudtunk mi, régi idők gyermekei (igen, már ide kell sorolni magam), akkor az a “játék bármivel“. Vagyis nem feltétlen játékra kitalált, legyártott, műanyagból elkészített “játékkal”. Hanem tárgyakkal. Egy darab gumival, egy krétával, egy fadarabbal. Amiket nagyon kreatívan lehetett használni. Ha pedig kaptunk egy labdát, azzal egyből szárnyakat is nyertünk.
A “gumizás” nagy divat volt gyerekkoromban. Ketten felállnak, a bokájuk köré tekernek egy hosszú gatyagumit (tényleg az), a harmadik pedig különböző formációkban ugrál a kifeszített zsinóron át. Most magam sem tudnám már reprodukálni, nekem is videókat kellene néznem ahhoz, hogy visszaemlékezzem, hogy is volt ez, de az világosan megvan, hogy micsoda nagy móka volt.
2. Fára mászás
Persze, veszélyes. Ha a kisebb gyerekem próbálkozna ilyennel, biztosan frászt kapnék. Azt viszont már kibírnám, hogy a nagynak ne másszak utána, hiszen ő már nyolcéves. Persze, meg kell tanítani neki, hogy hogyan biztonságos ez, melyek azok az ágak, amik kibírják, és hogyan kell jól kapaszkodni, miközben egyikről a másikra mászunk. De ha sikerül, szuper elbújási lehetőség a világ elől. Magam kislányként sok időt töltöttem a meggyfánk több ágelágazásán ülve, hol könyvet olvasva, hol meggyet eszegetve, hol csak úgy. Nagyon élveztem, hogy én mindent és mindenkit látok fentről, de engem nem látnak…
3. Táborozás
Igen, volt olyan, hogy sírtam, hogy azonnal jöjjenek értem az anyukámék, és vigyenek haza. Volt, hogy engem pécéztek ki, én voltam a bullying tárgya – ahogy ma mondanák. Volt, hogy a húgomat nem tudtam megvédeni ettől. Szóval volt olyan tábor is, amit legszívesebben mindörökre elfelejtenék. De a legtöbb jól sikerült. Mindegy, hogy háromnapos, egyhetes, sima vagy vándortábor: izgalmas volt, kalandos, szerelmek szövődtek és nagy barátságok. Akkor váltunk gyerekből kiskamasszá, majd később, a gimnáziumban tinédzserré. Őrült izgalmas időszak volt, miközben a természetet, a kirándulást is megszerettük. Manapság a lányom megy úszótáborba, tenisztáborba, rocky-táborba és mesetáborba… de egykor csak “tábor” volt. Maga az együttlét volt az érdekes, nem kellett hozzá semmilyen hókuszpókusz. Igaz, ő a táboraiból még hazajár, de nagyon várom, milyen lesz az első ott alvós tábora…
4. Evezés, kempingezés
Apámékkal és unokatesómékkal (meg aki még jött) hatalmas evezőstúrákra indultunk nyaranta. És persze vadkempingeztünk, ahogy azt kell, nem volt semmi, csak egy sátor és a tűzrakóhely. Se csapvíz, se vécé, semmi. Mégis imádtuk. A Duna-parton aludtunk, horgásztunk, óriási rajzversenyeket rendeztünk. A felnőttek bográcsban főzték az ebédet, kukoricát és napraforgót hoztak a földekről. Az ismerős bácsi hajójára felmásztunk, halakra vadásztunk, sokat bicikliztünk. Ha lehetőségem lesz rá, megmutatom a gyerekeimnek, milyen az élet wifi és áram nélkül.
5. Képeslap-írás
Írunk sms-t, messenger-üzenetet, e-mailt. De milyen jó érzés volt az, mikor remegő kézzel nyitottuk a postaládát, hogy vajon válaszolt-e a barátunk, a szerelmünk? Mennyi titok és izgalom hordozója volt az a kis boríték! Lassan kihal a postai kézbesítés, pedig emlékszem, gyerekkoromban még kötelező volt képeslapokat küldeni a nyaralásról minden rokonnak, ha pedig táborba mentem, anyám előre felbélyegezte és megcímezte nekem a küldeményeket. Ha elmegyünk nyaralni, a gyerekek választanak majd képeslapot a helyi bazárban, és szépen megírjuk mindenkinek, milyen jól érezzük magunkat. Persze ha tudnak majd még írni – mármint billentyűzet nélkül…
- Kapcsolódó: A pszichológus játéktippjei
6. Lepke, hal-, ebihalfogás
Ma már vannak rovarok és mindenféle csúszómászók, amiktől undorodom, és a világ minden kincséért sem fognám meg őket, de gyerekkoromban még másként volt. Akkor szívesen vadásztam szöcskére, lepkére, kis halakra. Persze mindet el is engedtem, miután jól megfigyeltem őket. Nem tudom, miért érdekes egy gyereknek összefogdosni ezeket, de általában szeretik, az biztos. Én kézzel fogtam a nagy, fehér káposztalepkéket és a kis kékeket, de nekik veszek majd egy lepkehálót, úgy könnyebb.
7. Bandázás
Ez a semmit csinálás művészete. A lányom gyakran mondja, hogy unatkozik, ami nekem elég furcsa. Nem emlékszem, hogy mi, gyerekkorunkban valaha is unatkoztunk volna. Akkor kitaláltunk valamit. Ha mást nem, akkor bandáztunk. Ehhez nem kell semmi, csak összejönni a veled egykorú srácokkal, és abból általában mindig kisül valamilyen kaland. Mi többnyire csapatokat alkottunk, nevet adtunk, lett napló, meg csapatvezető, aztán kincseket ástunk el, amit a másik csapat persze el akart rabolni… és hasonlók. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Remélem, lesznek a gyerekeimnek barátaik, akiket ez a kevés, egyszerű dolog is boldoggá tesz, és elég lesz annyi nekik, hogy együtt lehetnek.
Kapcsolódó cikkek
