Félénk emberek
Ennek megválaszolásához érdemes tudnunk, hogy mit is jelent a félénkség, mikor és miért jelenik meg. A félénkség összetett jelenség, feszültség érzése, fokozott – és kritikus – önvizsgálat valamint testi tünetek (izzadás, hangremegés, gyerekeknél sírás) kíséri. Jól körülírható helyzetekben jelentkezik, melyekben több közös elemet fedezhetünk fel, az újszerűséget, a váratlanságot, másképp: a biztonság és a jól megszokott rutin hiányát.Bár az erre fogékony embereknél ilyen helyzetekben a félénkség jegyei sokszor nagyon felerősödnek, mégsem tekintjük ezt betegségnek. A félénkség ugyan megnehezíti a mindennapi életet, de nem teszi azt lehetetlenné, és egyértelmű hátrányai mellett számos előnye is van, például az ebből is fakadó lelkiismeretesség és alaposság.Az ember fejlődése során egyes kritikus életkoroknál a félénkség mindenkinél megfigyelhető, kisgyermekkorban két meghatározó pszichológiai átmenetnél is. Először hét és kilenc hónapos kor közt, később nagyjából két és fél éves kor környékén. Ilyenkor a félénkséget leggyakrabban idegen emberek felbukkanása, vagy a gyermek ideiglenes egyedülléte váltja ki, amikor a szülő akár csak pár percre is magára hagyja csemetéjét. Mégis, mindkét életkorban más és más háttere van a félénkségre jellemző reakciók megjelenésének.
A kritikus nyolcadik hónap
Hét és kilenc hónapos kor közt a csecsemő sok tekintetben megváltozik. Átalakul az édesanyjához történő kötődése, ő kezdeményezi a játékot, boldoggá válik, ha édesanyja megjelenik, és elszomorodik, ha nem láthatja őt. Emellett megtanul mászni, és boldogan fedezi fel környezetét, de közben mindvégig édesanyja hangjára és gesztusaira figyel. Ha ezek riadalmat tükröznek, a csecsemő elbizonytalanodik és nem folytatja a felfedezést, ellenben, ha örömet, akkor a gyermek is vígan mélyül el a megkezdett tevékenységben.Erre a sajátos kommunikációs formára az teszi őt képessé, hogy tapasztalatait már képes integrálni, és ezzel együtt önmagát is egységes egésznek éli meg. Az egységessé szerveződő benyomások miatt arra is rádöbben, hogy a biztonságot nyújtó édesanya olykor nincs jelen, ami a kicsiben nagy szorongást vált ki. Ez az úgynevezett szeparációs szorongás, ami a gyermeknél néhány hónap múlva eltűnik, ahogy képes felidézni, hogy a szülő nem végleg hagyja magára őt. Így lassacskán kialakul benne a biztonság érzése, és annak a tudata, hogy szüleit, ha nem is észleli közvetlenül, de ott vannak valahol és vissza fognak hozzá térni.
A dackorszak félelmei
A két és fél éves kisgyermekeknél megjelenik az én-tudat, aminek látványos jele, hogy megtanulnak nemet mondani, sőt élvezettel gyakorolják azt. Egyre bátrabban távolodnak el anyjuktól, bár gyakran visszatérnek szeretetet és biztonságérzést meríteni jelenlétükből. A hét és kilenc hónapos kor körül kezdődött félénkség ekkortájt már lassan eltűnik, helyét konkrétabb félelmek veszik át, például egyes állatoktól való félelem.Ezek oka leggyakrabban valamilyen korábbi rossz élmény, ami közvetlenül a gyermekkel történt. Előfordulhat azonban az is, hogy nem rossz tapasztalat áll a félelem hátterében, hanem a szülőktől megtanult idegenkedés bizonyos dolgoktól. A félelmet keltő dologgal találkozva a kisgyermeken hosszabb ideig úrrá lehet a félénkség, de annak hiányában, és az édesanya biztonságot nyújtó közelében, ez hamar, legfeljebb egy-két hét alatt elmúlik.
Miért lett félénk?
Mitől félénk?
Természetesen nem minden gyermek egyformán félénk, van aki jobban, van aki kevésbé. Ennek hátterében biológiai okok is állnak, de ez csupán a csecsemők 10-20%-ánál mutatható ki egyértelműen. Többségüknél a félénkség alapja valamilyen környezeti hatás, és egy önmagát erősítő ördögi kör. A félénkség esetén ugyanis a kudarcot átélő gyermek még félénkebb lesz, amit csak a szülő tud megtörni avval, ha gyermekét elfogadó légkörben neveli.Ha a kisgyereknek szüksége van még szülei közelségére, akkor nem szabad őt a mély vízbe dobni úgy, hogy a szülők teljesen elérhetetlenek legyenek számára, de ugyanígy nem jó az sem, ha a szülők mindentől óvni próbálják őt. Szeretetteljesen kell őket bátorítani arra, hogy barátkozzanak más gyermekekkel vagy próbáljanak ki új dolgokat. Eközben dicsérve és biztatva őket önbizalmuk megnő, és félénkségük lassan megszűnik.
Végezetül
Elmondható tehát, hogy a félénkség bizonyos életkorokban a gyermeki fejlődés természetes velejárója. Azonban a kisgyermek igényeinek elfogadásával és finom bátorítással a szülő megfelelő mederbe tudja terelni ezt a mindennapokban oly sokszor kellemetlenséget okozó érzést.Itt olvashatsz a személyiségekről:
- A személyiségtípustól függ, mit eszik szívesen a gyerek
- Több előnye is van, ha legbelül gyerek maradsz
- A személyiség alakulása kisgyermekkorban
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
