Kisgyerek

A TikTokon figurázta ki a nagyi a lánya nevelési szokásait

Néhány napra a nagyira hagyták az unokákat, az anyuka pedig hosszú listát írt, mit hogy kell velük tenni. A nagymama jót nevetett a használati utasításon.
2024. Október 03.

„Most hasított belém, hogy hogy tudtam a saját három gyerekemet életben tartani és felnevelni?” – mondja a vicces videóban a TikTokon az a nagymama, akire két és fél napra rábízták az unokákat.

A TikTokon figurázta ki a nagyi a lánya nevelési szokásait

Hogy minden gördülékenyen alakuljon, az édesanya, azaz a nagymama lánya egy terjedelmes listát is mellékelt a három unokához, amit igen kritikus szemmel böngészett át a kamera előtt az idős hölgy. 

Sokan követik a TikTokon

A nagymama egyébként nem most bukkant fel először a TikTokon, így bőven akadtak követői, akik szemügyre vehették a lánya által hátrahagyott listát. A kommentelők között akadt, aki szerint ebben nincs semmi vicces és kritizálandó: azt, amit egy szülő kér a gyerekeivel kapcsolatban, mindenképpen szem előtt kell tartania a nagymamáknak és a nagypapáknak, akár tetszik nekik, akár nem.

Mások viszont jót derültek a nagymama posztján, és elmesélték, hogy ők is kaptak már hasonlót a gyerekeiktől. Néhányan úgy vélték, hogy a nagyi lánya túlzásba esett, bőven elég lett volna a hosszú használati utasítás helyett néhány cetlire feljegyezni a gyerekek különóráit, és kész, a többit nyugodt szívvel a rutinos nagymamára bízhatta volna.

Fotó: TikTok pillanatkép