Kisgyerek

Az óvodások magyarságtudatáról faggatták a szülőket

A hazaszeretet kialakítása érdekében rendezik meg a különféle nemzeti ünnepeket is.
2023. November 04.
politikus beszél egy miskolci tagóvoda átadásán
Politikusi beszéd egy miskolci tagóvoda átadásán október 24-én - Fotó: MTI/Vajda János

Az Oktatási Hivatalnak legalább ötévente országos pedagógia-szakmai ellenőrzést kell tartania minden köznevelési intézményben. Ezt többféleképpen is kivitelezheti, akár intézményenként eltérő módon. Az úgynevezett intézményi önértékelés része lehet a szülői kérdőív, amit akár az összes szülővel, akár csak néhánnyal is kitöltethetnek.

A Népszavához most olyan kérdőívet juttattak el olvasók, ahol a gyerekek magyarságtudatáról kellett nyilatkozni. A listán állítások szerepelnek, a szülőket pedig arra kérték, hogy egy 1-től 5-ig terjedő skálán jelezzék, mennyire tartják azokat igaznak az óvodájukban – írja a lap. A felmérésben az óvodai munkát érintő állítások mellett az alábbi két témában is nyilatkozni kellett:

  • „Az intézmény fontosnak tartja a nemzeti hagyományok megismertetését, a magyarságtudat, hazaszeretet kialakítását.”
  • „Az intézményben a gyermekek megismerik az erkölcsi normákat, képessé válhatnak arra, hogy az adott értékrendet kövessék, a hozzá kapcsolódó ünnepeket, megemlékezéseket örömmel megéljék.”

Sok kommentelő azt írja, inkább arra lennének kíváncsiak, hogy kell-e a szülőknek bevinni gyümölcsöt, vécépapírt és van-e elég pedagógus az óvodájukban. Ehhez hasonló kérdéseket a Népszava is feszegetett. Megkeresésükre az Oktatási Hivatal azt írta, hogy a felmérésnek van szabad szöveges mezője is, amelyben a kitöltő bármiről kifejtheti a véleményét. Közölték ezen kívül, hogy a Hivatal az ovisok magyarságtudatának vizsgálatát releváns szempontnak tekinti, mivel „az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja is egyértelműen rögzíti az érzelmi, az erkölcsi és az értékorientált közösségi nevelés feladatkörén belül a nemzeti identitás, a hazaszeretet alapjainak megteremtését” és „a hazafiasság, a magyarságtudat erősítésének igénye a Nemzeti Alaptantervben is szerepel”.

Címlapképünk: politikusi beszéd egy tagóvoda átadásán október 24-én. Fotó: MTI/Vajda János