Kisgyerek

Baj, ha nincs minden nap széklete a kisgyereknek?

Elég gyakran megy ki? Vagy túl ritkán? Lehet, hogy székrekedése van? Miért olyan az állaga és a színe, amilyen? Ha gyermeked már nem kisbaba, hanem átlép a kisgyerekkorba, ezek a kérdések még akkor is foglalkoztathatnak a mosdóhasználatával kapcsolatban.
2021. Január 27.
Baj, ha nincs minden nap széklete a kisgyereknek? (Fotó: Getty Images)

Általános válaszokat nem igazán lehet kapni ezekre a kérdésekre, hiszen ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek fürdőszobai szokásai is személyenként változhatnak. Így nehéz lehet meghatározni, pontosan mi is a “normális”. Mégis van, amire érdemes odafigyelni, hogy tudd, mikor szükséges beszélni a gyermekorvossal.

Dr. Dough Later gyermekorvos elmondta a Romper.com internetes portálnak, hogy a kisgyerekek székelési szokásai kisgyermekenként jelentősen eltérhetnek, vannak, akik naponta többször is kimennek elvégezni a “nagydolgot”, míg mások csak minden második vagy harmadik nap.

Ha a kisgyermeknek naponta akár többször is van széklete, amiatt sem kell feltétlenül aggódni. A szakember szerint ez összefüggésben lehet az étrenddel, és azoknak a gyerekeknek, akik hidratáltabbak és több rostot fogyasztanak, általában rendszeresebb a székletürítése is.

Later szerint sok szülőnek okoz stresszt, hogy gyermeke elég gyakran jár-e mosdóba – ő inkább azt javasolja, hogy a gyakoriság helyett arra összpontosítson a szülő, hogy milyen a pelenka/bili/vécé tartalma. “Amit szeretnénk, hogy a kisgyermek széklete legyen lágy, nem túl kemény, de ne legyen túl laza, híg vagy vizes sem” – fogalmazott a szakember.

Ha túl laza vagy híg

Érdemes arra figyelni, milyen gyakori a laza széklet a gyermeknél. A szakember szerint, ha napi ötször van vizes hasmenése, a szülőnek fontos odafigyelnie a fertőzések és a kiszáradás jeleire. Ha ilyesmit tapasztalsz a gyermeknél, javasolt beszélni a gyermekorvossal is, mert vírusfertőzése is lehet, vagy egyéb olyan problémája, ami orvosi ellátást igényelhet.

Mikor jelez bajt a széklet színe?

A kisgyermek székletének színére is érdemes figyelni, hogy megbizonyosodhass róla, nincs ok az aggodalomra. A John Hopkins Medicine online tájékoztatója szerint a vörös és fekete széklet jelezhet akár belső vérzést is, illetve ha a színe fehér, annak hátterében is állhat komoly egészségügyi probléma, ezért ilyen esetekben fontos orvoshoz fordulni. A sötétsárga, a barna vagy a zöldes szín általában normális, és természetesen az is hatással lehet a széklet színére, mit evett a gyermek.

Milyen jelei lehetnek a székrekedésnek?

A Healthline.com szerint ha egy kisgyermeknek székrekedése van, arra a következő tünetek hívhatják fel a figyelmet:

  • kemény, kisebb darabos, száraz széklet
  • ritkább bélmozgás
  • székelési nehézség
  • szokatlanul nagy széklet
  • kemény tapintású has
  • felpuffadt has
  • szélgörcs
  • vércseppek a vécépapíron
  • a kisgyermek sír székletürítéskor

A Romper.com szerint a székrekedés gyakori a kisgyermekeknél, és először otthon is megpróbálhatsz segíteni a gyermekednek. Later azt javasolja, hogy a szülő bizonyosodjon meg arról, hogy gyermeke megfelelően hidratált-e, és növelje a folyadékbevitelét. Segíthetnek egyéb étrendi változtatások, például a rostbevitel, a zöldségfogyasztás növelése, és esetenként, napi egy alkalommal egy kis pohár gyümölcslé is segíthet. Azonban, ha a székrekedés továbbra is fennáll, vagy rendszeresen visszatér, akkor mindenképpen javasolt a gyermek orvosával is konzultálni.