Kisgyerek

Bereczki Zoltán: “Apuka akartam lenni, és félig ezt nem lehet csinálni”

A színész arról beszélt, hogy most már főként apa, ez a hivatása.
2023. Március 10.
Bereczki Zoltán (Fotó: TV2/press.tv2.hu)

Bereczki Zoltán most már főleg az apaságra szeretne koncentrálni, ezért a Centrál Színházban az összes szerepét visszaadta, csak a saját darabját játssza a Játékszínben, illetve koncertezik – beszélt róla a színész Rónai Egonnak az ATV Húzós című műsorának felvételén, amiről a Blikk írt.

„A lányom tizenkilenc hónapos, most főleg apuka vagyok, ez a hivatásom. A feleségem, Vica visszatért a Radnóti Színházba, én vagyok a gyerekkel otthon. A volt feleségem otthon volt anno, három évig szoptatta a gyermekünket, aztán elindultunk, volt bébiszitter.”

A színész úgy érzi, hogy rengeteget változott az értékrendje és a fontossági sorrend az életében, ezért is hozta meg az emíltett döntést.

„Persze, megváltoztam! Legalábbis nagyon remélem. Azért adtam vissza a szerepeimet, mert apuka akartam lenni, és félig ezt nem lehet csinálni. Nagyon vágytam arra, hogy ezt most, ebben a körben, jól csináljam. De most sem tudhatom, jól csinálom-e…” – mondta el a színész.

Bereczki Zoltán és Rónai Egon teljes beszélgetése péntek estétől lesz elérhető az ATV YouTube-csatornáján.

A színésznek két lánya van, első gyermeke, Zora 2007-ben született Szinetár Dóra színésznőtől, aki Bereczki Zoltán első felesége volt. 2021-ben jött világra a színész kisebbik lánya, Flóra, akinek az édesanyja Bata Éva színésznő. A pár 2021-ben házasodott össze.