Kisgyerek

Ezek közül kerül ki Budapest születésnapi tortája

Húsz cukrászati alkotás versenyzett Budapest hivatalos születésnapi tortája címért, melyek közül az elődöntőn öt tortakülönlegesség jutott tovább a versenyben a Budapest 150 Torta címért.
2023. Szeptember 07.
torta
(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

Budapest pályázatot hirdetett Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára, amelynek célja egy olyan ünnepi torta megalkotása, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésébe a jelent képviseli – olvasható a Magyar Cukrász Ipartestület bejegyzésében.

Az elődöntőn húsz különböző tortát zsűrizett Karácsony Gergely, Mautner Zsófia, Juhos József, Dobos Evelin, Balogh Nóra, Szücs Árpád és Pataki Ádám. A zsűri a húsz torta közül választott ki öt elődöntős tortát, melyek október közepén tovább versenghetnek a Budapest 150 Torta és egyben Budapest hivatalos születésnapi tortája címért.

A pályamunkák ízvilágába a nevezőknek bele kellett csempészniük a 150 évvel ezelőtti Budapest cukrászati korszak ízvilágát, emellett pedig az 1870-1880-as évek jellegzetes fűszereiből is fel kellett használni egyet-egyet az elkészülő alkotásokhoz.

A Budapest 150 Torta címért a következő tortakülönlegességek versenyeznek:

Duna királynője – Füredi Krisztián, Hisztéria cukrászda (Tápiószecső)

(Fotó: Budapest Brand/Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook)

(Fotó: Budapest Brand/Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook)

Az ízvilágot gondosan válogatta össze a készítője. A torta főbb alkotóelemei: Pest – csokoládé, pisztácia; Buda – mandula; Óbuda – ibolya. Ezeken kívül még málnát és saját készítésű mandula pralinét használtak fel kiegészítésként.

Éber birs – Somogyi Liza, G&D Kézműves Cukrászda (Salgótarján)

(Fotó: Budapest Brand/Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook)

(Fotó: Budapest Brand/Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook)

Az Éber birs torta neve utal a kellemesen savanykás passió-birsalma kompótra és a kávés tükörbevonóra. A két réteg pralinés felvertet (piskótát) a pörkölt mandulás morzsa teszi izgalmassá. A vékony tejcsokoládé ropogóst a citrusos sajt mousse öleli körbe, a tetejét pedig egy Budapesti kávépörkölő kávéjából készített tükörbevonó koronázza meg.

Natalis – Müller Csilla, Belvárosi Auguszt Cukrászda (Budapest)

(Fotó: Budapest Brand/Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook)

(Fotó: Budapest Brand/Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook)

Alapanyagválasztásban arra törekedtek, hogy a kiírásban szereplő alapanyagok közül megtalálják azt a hármat, amely a legjellemzőbb volt a korszakra, és amelyekkel a legszebb ízharmóniát lehet elérni. Így esett a választás a mogyoróra, a kávéra és a csokoládéra.

Őszi naplemente – Erdős Tünde, Stühmer Kft. (Maklár)

(Fotó: Budapest Brand/Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook)

(Fotó: Budapest Brand/Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook)

A budai kiskertek jellegzetes gyümölcseiből készült torta alapja egy diós, fehércsokoládés tészta dióropogós réteggel, diómarcipánnal dúsított lágy tejszínes diómousse-szal és pálinkával megbolondított birsalmával.

Rózsadomb – Novák Ádám, Haller Dovalovszki Barbara, Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház (Szeged)

(Fotó: Budapest Brand/Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook)

(Fotó: Budapest Brand/Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook)

A torta fő alapanyaga a pisztácia, mely megjelenik a tortában többféle formákban: a piskótában pisztácia lisztként, a krémben pasztaként, a ropogós rétegben pedig grillázsként. A pisztácia domináns ízét az eper és a rózsa teszi harmonikusabbá a tortában. Az eperzselé réteget illatos rózsavízzel ízesítették.