Kisgyerek

Egyre kevesebbet alszik!

Általában egészen egyéves korig jellemző, hogy a kicsi naponta kétszer alszik, rendszerint délelőtt és kora délután. Ám lassan azt tapasztaljuk, hogy az éber időszakok nyúlnak, így az alvásidők is későbbre tolódnak.
2008. Január 27.

Nehézkes az átmeneti időszak, amikor a délelőtti alvás szinte délben kezdődik, a délutáni pedig az estébe nyúlna. Ilyenkor kicsit rendezzük át a napot: ebédeljünk korábban, utána biztosan elalszik a gyerek, majd sétáljunk nagyot, és csak kora este térjünk haza. Korai vacsorával és előbbre hozott lefekvéssel végül valóban nem fogja érezni a délelőtti alvás hiányát.

Figyeljünk mindig a jelzéseire, és alkalmazkodjunk a ritmusához. Ez többször is változhat, például attól függően, hogy meddig van világos, mikor kel a nap – ezek a tényezők még igen erősen befolyásolják az alvási szokásait. Ennek ellenére vannak olyan időszakok is, amikor akár hónapokig is ugyanaz a megbízható alvási rend tartja magát.

Próbáljuk tiszteletben tartani ezt, de azt is vegyük észre, amikor újabb fejlődési szakasz közeleg, és segítsünk neki új rendet találni.

További cikkek a babák alvási szokásairól:

  • A babák alvásigénye
  • Baglyok és pacsirták
  • Szoktatás kérdése, hogy aludjon éjszaka?
  • Hogyan alszunk, mennyit alszunk?
  • Forrás: Kismama magazin