Kisgyerek

Ezért tiltották be a karácsonyt Angliában

Másfél évtizedig illegális volt a karácsonyi ünneplés Angliában.
2023. December 20.
Karácsony
Kép: Getty Images

Míg nálunk december 24-ének ünnepeljük a karácsonyt, addig az angolszász területeken december 25-e ez a nap. Néhány száz évvel ezelőtt az ünneplés egészen vízkeresztig tartott, zenéltek, táncoltak, nagy lakomákat csaptak, különleges istentiszteleteket tartottak, a kocsmákban pedig bőven folyt az alkohol – írja a Sokszínű vidék cikke.

De aztán jöttek a puritánok, megdöntötték a monarchiát és mást gondoltak az ünneplésről. 1644-ben aztán betiltották a karácsonyi mulatozást, helyette pedig böjtölést és imádkozást írtak elő. Pár évvel később pedig egyenesen betiltották a karácsonyt, a húsvétot és pünkösdöt is. Aki mégis ünnepelt, annak büntetés járt. A karácsonyi napoknak hétköznapokká kellett válniuk, tilos volt a dekorálás, éneklés, tánc, alkoholfogyasztás, helyette imádkozhattak és böjtölhettek.

Sokan azonban pincékben gyűltek össze és titokban karácsonyoztak. Szabadon csak 1660-tól, a monarchia visszaállítása, és II. Károly trónra lépése után lehetett újra megünnepelni a karácsonyt Angliában, Walesben és Írországban. A Sokszínű vidék cikke ITT olvasható el.