Kisgyerek

Fagyos légtömeget hoz Sándor

Sándor, József, Benedek zsákjában idén nem találunk meleget, fagyos légtömeg szivárog a Kárpát-medencébe.
2024. Március 18.
tavaszi virág
Kép: Getty Images

Hétfőn az ország nyugati, délnyugati harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett északkeleten szintén felhős idő valószínű, napközben azonban, északkeleten csak átmenetileg, fokozatosan szakadozik, vékonyodik a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüt, írja a Kiderül.

A két terület között, a középső országrészben egész nap kevesebb lehet a felhő, ott valószínű a legtöbb napsütés. A délnyugati határnál, valamint kisebb eséllyel északkeleten fordulhat elő átmeneti kisebb eső, zápor. Az északi, északnyugati szél egyre nagyobb területen keletiesre fordul, amelyet időnként élénk lökések kísérhetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű, északkeleten ennél hidegebb lesz az idő, arrafelé mindössze 6 és 10 fok közötti maximumokra lehet számítani. Késő estére 0 és +8 fok közé hűl le a levegő, a délnyugati tájakon lesz az enyhébb idő.

A HungaroMet tájékoztatásában megjegyzi: Sándor, József, Benedek zsákjában idén nem találunk meleget, északias áramlással fagyos légtömeg szivárog a Kárpát-medencébe, emiatt visszaesik a hőmérséklet, és növekszik a hajnali fagy veszélye.