Kisgyerek

Gyomornyálkahártya-gyulladás, gyomorfekély, nyombélfekély a gyereknél

Éjszakai hasfájásnál, nyomásra való fájdalomnál, de elsősorban a gyomor-béltraktusban történt vérzésnél gyomornyálkahártya-gyulladásra (gastritis) vagy gyomorfekélyre (ulcus) kell gondolni a gyereknél.
2017. Augusztus 29.

Mindkettőt Helicobacter pylori baktérium idézi elő. Ezek tehát bizonyíthatóan fertőzéses, nem pedig stressz okozta betegségek.

A leggyakoribb tünetek:

Görcsös, szúró, nyomasztó vagy égető fájdalom gyomortájon evés közben vagy után, de evés előtt is, éjszaka vagy kora reggel (éhségfájdalom)

Rosszullét és hányás

Fejfájás

Étvágytalanság

Rosszkedv

Súlycsökkenés

A gyomornyálkahártya-gyulladás fertőzésének útja nyállal, hányadékkal vagy széklettel való közvetlen kapcsolat, fejlődő országokban szennyezett víz is, már az első életévben. A népesség mintegy fele felnőttkorban Helicobacter pylorival fertőzött; de csak tíz százalékuknál lépnek fel az említett tünetek. Ezeket a betegeket, beleértve a gyermekeket és fiatalokat is, csak szakorvosi vizsgálat, a baktérium kimutatása és ellenálló képességének meghatározása után szabad kombinált antibiotikum-kúrával kezelni.

Az iparosodott nyugati országokban ritka a baktérium okozta gyomornyálkahártya-gyulladás vagy gyomorfekély. Az ok: a lakásviszonyok kevésbé korlátozottak, és a gyermekkori fertőzéseket (például a középfülgyulladást) egyre gyakrabban kezelik antibiotikumokkal, amelyek egyúttal a Helicobactert is legyőzik.

Minden Helicobacter pylorival fertőzött gyermeknél gastritis alakul ki, de csak tíz százalékuknál jelentkeznek szervi panaszok, például gyomortáji nyomás, hányás, rosszullét és súlycsökkenés.

Minden gyomornyálkahártya-gyulladás átterjedhet a nyombélre, ahol gyulladást vagy nyombélfekélyt okozhat.

Kisgyermekeknél nehéz felismerni a gyomornyálkahártya-gyulladást és a gyomorfekélyt

A bakteriális gyomornyálkahártya-gyulladás és gyomorfekély tünetei egyformák. Beteg csecsemőnél vagy kisgyermeknél csak nem specifikus jelek utalnak a betegségre. Egyértelmű jel a táplálék elutasítása, a hányás, a nem kielégítő fejlődés, síróroham ivás után és a görcsös hasfájás, mint a három hónapos kólika esetén. Csecsemőknél a betegséget gyakran csak véres székletből vagy véres hányadékból ismerni fel. A babáknál szerencsére rendkívül ritkán fordul elő gastritis.

Óvodások gyakran heteken-hónapokon át visszatérő, általános betegségérzettel járó meghatározhatatlan hasfájásról panaszkodnak. Étvágytalanok és könnyen hánynak, alkalmanként véreset is. A gyermekek csak hatodik-hetedik életévüktől képesek pontosan megmondani, hol fáj. Égető, mardosó fájdalmat éreznek gyomrukban vagy a köldöküknél, rosszkedvűek, és gyakran lepedékes a nyelvük.

Nyombélfekélynél jellemző, hogy evés után két-három órával megszűnik a fájdalom, miközben gyomorfekélynél a táplálékfelvétellel erősödik. A nyombélfekély további ismertetőjegyei a szájszag, savas felböfögés és teltségérzet. Lehetséges szövődmény: a betegség komoly kimenetelét jelzi, ha a gyerek ismételten vért hány, és széklete kátrányfekete.

Ha gyerek egy hétnél tovább panaszkodik éjjelente, reggelente vagy evés után hasfájásról, a biztonság kedvéért fordulj orvoshoz. Ha vért hány vagy széklete kátrányfekete (a benne lévő alvadt vértől), a gyermeket azonnal kórházba kell vinni.

Így segít az orvos

Az orvos a biztonság kedvéért vérképet csinál és a vér kimutatására székletvizsgálatot végez, ezenkívül pedig karbamid-légzéstesztet csinál Helicobacter-baktériumokra. A biztos diagnózis érdekében gyomortükrözésre (endoszkópia) is szükség lehet. Ennek során a kezelőorvos megvilágítja a gyomor belsejét, és nyálkahártyamintát vesz. Még csecsemőknél is szükség lehet gyomortükrözésre.

A vizsgálatok célja a gyomorpanaszok szervi okának felderítése és kezelése. A vett gyomornyálkahártya-minta alapján az orvos meghatározza a szükséges antibiotikum-kúrát.

Mit tehet a szülő otthon?

Akut gastritites állapotban az akut fájdalom elmúlásáig, azaz legalább nyolc napig tartsd otthon a gyereket. Ügyelj arra, hogy az előírt antibiotikumot a kezelés teljes időtartama alatt szedje. Továbbá fontos, hogy gyermek gyógyulása idején nyugalomban legyen, el kell kerülni a túlterhelést. Speciális diétára nincs szükség. Mellőzni kell azonban azokat az élelmiszereket, amelyeket a gyerek korábban rosszul viselt. Célszerűbbek a gyakori kis étkezések.

Forrás: Dr. med. Helmut Keudel–Dr. med. Barbara Capelle Gyermekbetegségek c. könyve.

Kapcsolódó cikkeink:

A hasfájás okai és kezelése

7 természetes gyógyír, ha fáj a gyerek hasa