A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 67 százalékkal drágult a cukor az árstop kivezetése óta. Ráadásul további áremelkedés várható a boltokban.
A világpiacon 12 éves csúcsra jutott a cukor ára, már most kétharmadával drágább itthon, mint nyáron, az árstop kivezetése előtt. Emiatt többe kerülhetnek például a csokimikulások, és az Ipartestület szerint tovább emelhetik áraikat a cukrászok is, akik már most több mint ezer forintot kérnek egy szelet süteményért.
Az árakat felfelé hajtja, hogy a globális kereslet emelkedik, miközben a fő termelő régiókban kedvezőtlenebb, száraz időjárás van. A világ második legnagyobb cukortermelője, India további exportkorlátozásra készül, miután a száraz időjárás tönkretette a cukornádtermést az országban – írja a Bloomberg nyomán a Portfolio.
A portál cikke hozzáteszi, hogy a következő évtizedben a cukorfogyasztás az előrejelzések szerint főként ott fog növekedni, ahol az egy főre jutó érték alacsony, mivel az emberi táplálkozás egyik legfontosabb energiaforrása. Ezzel ellentétes tendencia várható ott, ahol az egy főre jutó fogyasztás magas, például az Egyesült Államokban és Európában, ahol már egészségügyi aggályokat vet fel a túlzott cukorfogyasztás.
forrás: RTL Híradó, Portfolio