Kisgyerek

Hogyan tanítsuk meg a gyereket várni?

A várakozás nehézséget okoz azoknak a gyerekeknek, akiket a felnőttek mindig kiszolgálnak, de egyszer csak türelmet várnak el. A képesség, hogy várni tudjunk, késleltetni tudjuk a vágyainkat nagyon fontos.
2022. Június 20.
Hogyan tanítsuk meg a gyereket várni? (kép: Getty Images)

A várakozás nehéz azoknak a gyerekeknek, akiket mindig kiszolgálnak, szórakoztatnak, vagy megcsinálnak helyettük olyan dolgokat, amikre már maguktól is képesek. Ugyanakkor a nehézség elkerülhetetlen is, hiszen a babakor után kisgyermekkorban egyszer csak türelmet várunk el a gyerektől. Ez nehéz a gyereknek, de nagyon fontos is. A vágyaink késleltetése egy igen fontos képességünk.

Várniuk kell, hogy sorra kerüljenek a csúszdánál, ez a társas érintkezés miatt fontos. Várniuk kell akkor is, amikor mondani szeretnének valamit, de valaki más éppen beszél. És várniuk kell, amikor átkelnek az úton, ez az egyik legfontosabb, a biztonságuk érdekében történő várakozás.

A várakozás maga a jutalom: játszhatunk, miután feltakarítottunk. Tovább léphetünk egy másik tevékenységre.

De a szülőknek fontos, hogy ne megvesztegetéssel érjék el a türelmet és a várakozást. A dicséret, ha a gyerek türelmet gyakorolt fontos, de a fizikai jutalom (csoki, fagyi, valamilyen játék) problémákat okozhat. Tegyük fel magunknak a kérdést: olyan felnőttnek szeretnék a gyerekünket, aki jutalmat vár a jó cselekedeteiért, vagy olyat, aki azért cselekszik jól, mert az a helyes.

Egy gyerek sem lesz türelmes, ha a szülei állandóan kiakadnak valamin, folyamatosan stresszelnek, dühösek. Ebben az esetben is a példa az irányadó.

A várakozás nagyon szórakoztató is lehet. Csomó mindent lehet játszani, miközben várunk a buszra, várjuk, hogy behívjon az orvos. Lehetőséget teremt a kapcsolódásra, a bolondozásra is.

Tippek, hogyan tanítsuk meg a gyereket várni

Legyél következetes, különösen, ha a biztonságról van szó.Várakozás után következzen valami, mint például a játék a takarítás után, mint természetes következmény, ne, mint jutalom.Ne vesztegessük meg a gyereket, ne jutalmazzuk azért, mert helyesen viselkedik.Alakítsd a várakozást játékká úgy, hogy a várakozás ideje alatt is együtt vagy a gyermekeddel.(Cikk forrása: fatherly.com)