Kisgyerek

Hova ültessük a gyerekeket az autóban?

A nyári vakáció beindulásával a szülők számára komoly kihívást jelent a gyerekek nap közbeni elhelyezése, amiből fakadóan sokszor nem a megszokott napi rutin szerint, és akár nem is a saját autójukkal közlekednek.
2022. Június 20.
Hova ültessük a gyerekeket az autóban? (fotó: Getty Images)

Különösen fontos kérdés tehát, hogy hova és miként ültethetjük biztonságosan a gyerekeket. A Használtautó.hu csapata segít megválaszolni a leggyakoribb kérdéseket.

Számos tévhit kering a gyerekek autóban történő biztonságos és szabályszerű elhelyezése kapcsán, ám a KRESZ ebben is a segítségünkre van: “a gépkocsiban vagy a mopedautóban 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható.” Ezen felül persze vannak kivételek és vannak korlátozások is, ezért fontos áttekinteni a legfontosabbakat.

Ülhet előre is a gyerek?

Igen, de csakis megfelelő biztonsági rendszerben, azaz gyerekülésben vagy babahordozóban. Elöl is ülhet menetirány felé vagy hátrafele nézve, ám kitétel az is, hogy menetiránynak szemben, hordozóban csakis kikapcsolt utaslégzsák mellett utazhat.

Mi az és milyen lehet egy gyermekbiztonsági rendszer?

Ez a gyerekülések és babahordozók hivatalos, összesítő elnevezése. Lehet integrált, ami saját ülőhelyet és biztonsági övet ad a gyereknek és lehet nem integrált, ami már az autó biztonsági övét használja – ez utóbbi logikusan a nagyobb gyerekek üléseinél jellemző. Fontos továbbá, hogy gyermekünk méretéhez és tömegéhez passzoló gyerekülést használjunk, hiszen csakis az fogja megfelelően rögzíteni. A besorolás kapcsán több szabvány is létezik, elfogadott gyerekülés, “gyermekbiztonsági rendszer” a besorolást is adó ECE-R 44 vagy ECE-R 129-es osztályzás meglététől lesz egy gyerekülés, ez egyben azt is megadja, hogy az ülés milyen testsúlyú gyermek számára megfelelő.”Erősen ajánlott az ISOFIX-rendszeres gyerekülések használata, amelyek az autók biztonsági öve helyett vagy mellett egy szabványos fém rögzítőrendszert alkalmaznak ahhoz, hogy az ülés közvetlenül az autó karosszériavázához csatlakozzon. Az ilyen üléseket egyrészt könnyebb megfelelően és biztonságosan rögzíteni az autóban, így baleset esetén eleve jobb védelmet adnak, másrészt azt is könnyű belátni, ha a nem integrált gyerekülés rögzítve van, akkor a biztonsági övnek, és így a gyermeknek is kisebb terhet, erőhatást kell elviselnie” – mondja Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.Jó hír, hogy az említett ISOFIX-csatlakozó 2014 óta az összes, EU-ban forgalomba helyezett személyautóban kötelező elem, így a használt autók zömében is megvan: a Használtautó.hu hirdetési állományának 55 százalékában szerepel. Ugyanakkor jól látható, hogy olyan felszerelésről van szó, ami bár gyermekszállításkor nagyon fontos, vásárláskor ritkán preferencia: a Használtautó.hu statisztikája szerint a keresők 1 százaléka sem szűr erre az opcióra. Holott a 10-15 éves modellek körében, ami Magyarországon a leggyakrabban forog, még nem egyértelmű a megléte, a hiányával pedig a legtöbben csak gyerekülés vásárlásakor vagy rosszabb esetben behelyezésekor szembesülnek.

Mikor hagyható el a gyerekülés?

Az első ülés esetén 150 cm-es testmagasságtól, a hátsó ülésen azonban már 135 cm-es magasságtól elhagyható, amennyiben – az üléshez beszerelt biztonsági övvel – testméretéhez igazodóan – biztonságosan rögzíthető”, vagyis a biztonsági öv a válla közepén fut, és nem vágja a nyakát. Elhagyható ugyan a gyerekülés a taxi hátsó üléssorában is, ám ma már számos társaság ingyen kínál gyerekülést, ha azt rendeléskor előre jelezzük. Érdemes élni vele, hiszen egy rövidebb városi úton, akár kisebb tempónál is adódhat olyan baleset, ami gyerekülés nélkül egy biztonságos autóban is komoly sérülést okozhat.Fontos tudni azt is, hogy a gyerekülés a nem menetrend szerinti autóbuszos utazásokkor is kötelező, amennyiben állóhellyel nem rendelkező modellről van szó, magyarán a buszos utakra is kötelező és persze erősen ajánlott is a gyermek méretének megfelelő üléssel készülni.És persze öveket minden esetben bekapcsolni, hogy a nyári vakációt az utazások során is biztonságosan tölthessük!

Forrás: LOUNGE Communication