Gyerek

Mikor és hogy ülhet előre a gyerek az autóban?

Azzal a legtöbben tisztában vannak, hogy a gyerekeknek az autóban gyerekülésben kell utazniuk. De a gyerekülésnek feltétlenül a hátsó ülésen van a helye? Vagy utazhat a gyerek elől is? És mikor ülhet elől gyerekülés nélkül is?
2022. Június 02.
Mikor és hogy ülhet előre a gyerek az autóban? (Fotó: Getty Images)

Magyarországon kötelező a biztonsági gyermekülés használata az autókban, ha gyerekkel utazunk. Ez minden esetben így van, még ha egy nagyon rövid távot is teszünk meg (ha “csak a boltig ugrunk le”).

Csak hátul utazhat a gyerek az autóban?

Azzal kapcsolatban, hogy az autóban hol és milyen feltételekkel utazhat a gyermek, a hatályos jogszabály (1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, 48. §) így szól:

  • “(7) A gépkocsiban vagy a mopedautóban – a (8) bekezdésben foglalt kivétellel – 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható.
  • A gyermekbiztonsági rendszert a jármű e célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz kell a gyártója által megadott szerelési információknak megfelelően rögzíteni.
  • A jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban a jármű első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták.
  • A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell.”

A kivételek között a következő két pont lényeges a kérdésben:

“A gyermeket nem kell gyermekbiztonsági rendszerben rögzíteni:

  • a) ha a gyermekbiztonsági rendszer beszerelésére a gépkocsi a gyári kialakítása alapján nem alkalmas (az ilyen kialakítású M1, N1, N2 és N3 kategóriájú gépkocsiban a 3 évnél fiatalabb gyermek nem szállítható, illetve a 3. életévét már betöltött és 150 cm-nél kisebb testmagasságú gyermek az első ülésen nem szállítható);
  • b) ha gépkocsi hátsó ülésén utazik, 3. életévét már betöltötte, legalább 135 cm magas és az üléshez beszerelt biztonsági övvel – testméretéhez igazodóan – biztonságosan rögzíthető”

A válasz tehát a kérdésre az, hogy nem, a gyerek nem csak hátul utazhat az autóban, hanem az első ülésen is. Azonban menetiránynak hátrafelé fordított ülésben csak abban az esetben, ha az ülés előtt nincsen légzsák, vagy kikapcsolt állapotban van – de hagyományos gyerekülésben szállítható elől a gyermek. Amint elérte a 150 cm-es magasságot, azután már kiegészítő ülés nélkül is utazhat elől.

Míg az első ülésben tehát 150 cm-es a magasság felett, addig hátul már 135 cm-es magasság felett is elhagyható a gyerekülés használata, amennyiben a gyermek az üléshez szerelt biztonsági övvel a testméretéhez igazodóan biztonságosan rögzíthető – az öv megfelelően tartja, nem vágja a nyakát, vállát. Ellenkező esetben ülésmagasító használata javasolt.

Forrás: net.jogtar.hu, autonavigator.hu