
Fotó: Getty Images
Eljön az a pont a gyerekeknél, amikor vagy kényelmetlen, vagy már ciki nekik a gyerekülés. Mindkettő érthető, elfogadható, de a biztonságról attól még gondoskodni kell – és amíg akkora a gyerek, hogy a biztonsági öv a magassága miatt nem a megfelelő helyen, a mellkasa előtt, hanem a nyakánál fut, nem szabad ülésmagasító nélkül utaznia.
Magyarországon a KRESZ szabályozza, hogyan lehet illetve kell a gyerekeknek utazniuk az autóban, milyen biztonsági eszközök szükségesek – lássuk a legfontosabb szabályokat.
- Minden 135 cm-nél alacsonyabb gyereknél (első ülésen 150 cm-nél) használni kell valamilyen biztonsági rendszert, nem elég kizárólag a biztonsági öv. Ennek a testsúlyához és testméretéhez igazodónak kell lennie – ettől függően lehet a babahordozó, a gyerekülés vagy az ülésmagasító.
- 3 év alatti gyerekek esetén speciális autós gyerekülés (integrált biztonsági rendszer) szükséges, ülésmagasító nem használható.
- Az ülésmagasító nem integrált gyermekbiztonsági rendszernek minősült, és a KRESZ szerint II. (15-25 kg) és III. (22-36 kg) tömegcsoportba tartozó gyermek szállítható a gépkocsiban az előírásoknak megfelelő ülésmagasítót használva.
Tehát ülésmagasítóval 3 évnél idősebb gyerek utazhat. Hátsó ülésen 135, elöl 150 cm-ig szükséges a magasító. De fontos, hogy akkor hagyjátok el (miután már nem kötelező használni), amikor a ti autótokban valóban kényelmes a gyereknek, ha csak biztonsági övvel van bekötve, tényleg nem a nyakánál húzódik az öv (vagyis a testméretéhez igazodóan biztonságosan rögzíthető).
Milyen a jó ülésmagasító?
Ezeket a szempontokat vedd figyelembe, amikor ülésmagasítót választasz:
- Keresd az ECE R129 jelölést – ez azt jelzi, hogy a termék megfelel az európai biztonsági szabványoknak.
- Az Isofix rendszerrel rögzíthetők stabilabbak, ezért biztonságosabbak.
- Az oldalvédelem és a fejtámla olyan extrák, amelyek fokozzák a biztonságot – ám az ilyen magasítók tulajdonképpen „gyerekülések”. És ha épp az a cél, hogy valamilyen „nagyosabb” biztonsági rendszert találjatok, akkor ez nem előny.
- A kényelem nagyon fontos szempont, ezért jó, ha a gyerekkel együtt veszitek meg, még jobb, ha ki is tudjátok próbálni a saját autótokban, mielőtt megveszitek.
- Jó, ha a huzat levehető, könnyen tisztítható, mosható – ez a színválasztásnál is lehet szempont.
- A méret akkor lehet fontos, ha több ülést és/vagy magasítót kell elhelyeznetek a hátsó ülésen – vannak szélesebb és keskenyebb darabok, számoljatok-mérjetek, mielőtt vásároltok.
Mutatunk is néhány szuper darabot, hogy segítsünk a választásban.
1. Isofixes ülésmagasítók
Ezek általában a magasabb árkategóriába esnek. Ha sokat utaztok, gyakran mentek hosszú útra, érdemes egy ilyenbe beruházni. Amit mindig ellenőrizz, az az, hogy van-e testsúlyra vagy magasságra vonatkozó javaslat, korlátozás az adott darabhoz.
1. Ha puhán párnázott, semleges árnyalatú huzattal ellátott darabot keresel, ez a Peg Perego Viaggio 2-3 Shuttle 125-150cm Crystal Black ülésmagasító jó választás. A kis karfa praktikus, a huzat kézzel mosható. (36 990 Ft)

Peg Perego Viaggio 2-3 Shuttle 125-150cm Crystal Black ülésmagasító
2. Ha kicsit alacsonyabb árkategóriában keresgélsz, a Touragoo Troy 125-150cm Black ülésmagasító jó választás lehet. Egyszerű fekete, könnyen tisztítható huzat, karcsú kialakítás. (14 990 Ft)

Touragoo Troy 125-150cm Black ülésmagasító
3. Szép kék szín, kényelmes kialakítás, kedvező ár – ez a Nania Alphix 125-150cm Blue ülésmagasító kedvelt darab lehet. Nagyobb gyerekeknek ajánljuk, mert a huzat nem levehető. (16 990 Ft)

Nania Alphix 125-150cm Blue
4. Nagyon jól néz ki az a szürke huzat, és levehető, szóval bár világos, de könnyen tisztítható. A Fillikid Flip Deluxe Isofix i-size grey ülésmagasítóhoz pohártartó is van, és anatómiailag formázott (22 290 Ft)

Fillikid Flip Deluxe Isofix i-size grey
5. Könnyű, puha és kényelmes ülés szép barna árnyalatban levehető huzattal – a Kikka Boo i-Way i-Size ülésmagasító kimondottan praktikus darab. (20 990 Ft)

Kikka Boo i-Way i-Size
2. Isofix nélküli magasítók
Ebben a kategóriában könnyű, kisebb darabokat mutatunk, amelyek praktikusak kisebb autóba, vagy ha több ülésnek kell helyet szorítani. Jók olyankor is, amikor cserélgetitek az üléseket, mert több autót használtok. Ideális „második darabok”, amiket akár a nagyszülők autójába is áttehettek könnyedén. Ezeknél is ellenőrizzétek, hogy van-e testsúlyra vagy magasságra vonatkozó javaslat, korlátozás az adott darabhoz.
6. Fiús és lányos is lehet, ráadásul a levehető huzat mosógépben tisztítható – a Bébé Confort Manga i-Safe 125-150cm Full Grey ülésmagasító jól jön, ha a gyerekek szeretnek enni a kocsiban, vagy gyakran sáros a ruhájuk. (8990 Ft)

Bébé Confort Manga i-Safe 125-150cm Full Grey
7. A mesehős-rajongók sem maradhatnak ki, 8-féle verzióban kapható a Disney Booster Seat ülésmagasító. Mancs őrjárat, Minnie egér, pókember – biztosan találtok kedvencet.

Disney Booster Seat
8. Nagyon menőn néz ki ez a Graco Booster Basic R129 Black ülésmagasító, és kétoldali pohártartóval van felszerelve! (12 990 Ft)

Graco Booster Basic R129 Black
9. Ha könnyű és könnyen kezelhető, egyszerűen tisztítható, kedvező árú darabot keresel, ezt a Compass Tataway ülésmagasítót érdemes megnézned.

Compass Tataway