Kisgyerek

Tízből négy gyereket semmivel sem védenek az autóban

Aki nincs bekötve, az ütközés esetén 50 kilométeres sebességnél ki is repülhet az ablakon.
2023. Augusztus 13.
biztonsági öv gyerek autóban
Kép: Getty Images

Sokkoló adatokat tett közzé a rendőrség – számolt be az RTL Klub Híradója. Júliusban a rendőrség kampányszerűen ellenőrizte a gyerekülés és a biztonsági öv használatát. E szerint 12 ezren nem kötötték be magukat. Csaknem 300 gyerek utazott biztonsági ülés nélkül, tízből négy gyereket semmivel sem védenek az autókban.

Katona Ágnes közlekedési szakértő szerint, aki nincs bekötve, az ütközés esetén akár már 10 kilométer per órás sebességnél is komoly sérüléseket szenvedhet, 50 kilométeres sebességnél pedig ki is lehet repülni az ablakon.

A skandináv országokban az autózók 99 százalék használja a biztonsági övet, az első ülésen Magyarországon ez az arány 88 százalék, a hátsón pedig mindössze 60 százalék.