Kisgyerek

Így kerüljük el a követelős hisztit

"Anya, én ezt akarom, vedd meg nekem!" A mondat, amely gyakran elhangzik a gyerekek szájából, akik óvatlan szüleiket behúzták a játékboltba, ami előtt éppen elsétáltak.
2020. Január 07.
Hogyan kerüljük el a hisztit, ha a gyerek követel valamit? (Fotó: iStock)

Megengedjük neki, hogy körülnézzen, és megígéri, hogy nem akarnak majd megvetetni semmit. De persze biztosan talál valamit, amit szeretne magának. Ilyenkor vagy megkapja a játékot, vagy anya/apa nemet mond, és kezdődik a jelenet. Mit lehet tenni ilyen esetben?

Tanítsuk meg a gyereknek a realitásokat

Az élet realitásait már kisgyermekkorban érdemes elkezdenie átadnia a szülőknek: próbáljuk elmagyarázni neki, mennyibe kerülnek a számlák, hogy akadhatnak váratlan kiadások. Ugyanezt érdemes tenni, amikor belépünk a játékboltba, és adni egy költségvetést a gyereknek – elmondjuk neki, hogy maximum 1000 forint értékben kaphat valamit, mert most ezt engedhetjük meg. Megmutatjuk neki azokat a játékokat, amik az értékhatáron belül vannak, és elmondjuk, hogy ezek közül választhat egyet.

Tanítsuk meg, hogy vegyen figyelembe másokat is

Ha már kisebb korban bevonjuk a gyereket a házimunkába, azzal elősegítjük, hogy figyelembe vegyenek másokat is, és megtanulják, hogy tenni kell a dolgokért. Nem a kertet kell természetesen felásatni vele, vagy felporszívóztatni, de a nagymosáskor például segíthet kiválogatni a színes ruhákat a fehérek közül – cserébe például ő választhat, hogy milyen játékot játsszunk közösen vacsora után. Az ilyenekből rájön arra, hogy tehet azért, hogy másoknak könnyebb legyen, és ha szeretne valamit, azért is lehet tenni.

Késleltessük a jutalmazást

Ha például úgy vásárolunk egy játékot, ajándékot a gyereknek, hogy annak nincs semmiféle különösebb apropója, akkor ne engedjük neki, amikor hazavittük, hogy azonnal kibontsa a csomagot. Mondjuk azt például, hogy majd ha megfőztük a vacsorát, és azt a család közösen megette, akkor kibonthatja és játszhat vele. Ha pedig egyszerre több ajándékot kap például a születésnapján, és elkezd játszani az egyik játékkal, amikor éppen megkapja a következőt, akkor mondjuk meg neki, hogy majd ha már befejezte az egyikkel való játékot, akkor kapja meg a következőt. Így megtanulja, hogy nem kaphat meg mindent azonnal.

Az együtt töltött idő ereje

Ha a szülők sok időt töltenek együtt a gyerekekkel, akkor egészen biztosan értékelni fogják a minőségi időt, családi programokat. Ez pedig sokkal fontosabbá válik számukra hosszú távon, mint az anyagi dolgok, így idővel egyre ritkább lesz, hogy hisztizni kezdenek egy tárgy miatt.

(A cikk forrása: smartparenting.com.ph)

Kapcsolódó írásaink: