A játszótéri anyáknak két típusa van
Az egyik, aki leveszi a cipőjét a homokozóban, a másik pedig, aki nem. Előbbiek hajlamosak azt gondolni, hogy a játszótér a gyerekek közösségi tere, utóbbiak pedig úgy tudják, hogy az anyukák négy fal közötti megmakkanásának kivédése céljából épült. Az előbbit “topanyukának” hívják, az utóbbit meg nem. Nem ritka, hogy ez utóbbiak, a baromira nem topanyukák, a társadalom kirekesztettjei egyenesen utálnak játszóterezni! Én igazán nem akarok ujjal mutogatni, de… aú, megböktem magam.
Szóval akad némi feszültség a két tábor között, és nem ritkák az irigykedő pillantások a mindig türelmes topanyák és topgyerekeik felé, amikor megérkeznek a bázisra.
A topanya leveszi kényelmes, diszkrét gyöngyberakásos, krémszínű saruját, akkurátusan elhelyezi a homokozó szélénél, hogy a papucs és a perem derékszöget zárjanak be, majd kecses mozdulattal belibben a homokozóba. Együtt homokozik a gyerekével. Homokmuffinokat sütnek, négyféle ízben, végtelen türelemmel, végtelen sokáig. Nem, eszébe sem jut a közeli padon magazint lapozgatni. Nyilván hozzáállás kérdése ez. Topgyerek hajába sosem megy homok és másokat sem hajigál vele. Topgyerek sosem kiabál ordenáré pisi-kaki poénokat és énekel óvodában átköltött mondókákat a homokozó közepén. Nyilván nevelés kérdése ez.
Ötvennégy perc önfeledt homokozás után hintázni vágyik a gyermek, topanya pedig hintáztató népdalok egész tárházát sorakoztatja fel mosolyogva, nem ám a mobilját nyomkorássza fél kézzel bökdösve a hintát, nem, nem. Nyilván hozzáállás kérdése ez is. Topgyerek nem követel csúnya fehérlisztes kiflit kubuval, kölesgolyót majszol felkockázott szabolcsi bioalmával, nyilán nevelés kérdése ez is.
A topanyák különben vonzzák egymást. Érzékeny szenzoraikkal letapogatják anyatársaik auráját és hamar örök barátságok köttetnek a hasonszőrűek között, hogy aztán két-három évig (per gyerek) együtt élvezhessék anyaságuk minden közös játszótéri pillanatát. Jóízűen trécselnek, nyilván a topanyaságuk a téma, nem tudom, velem még sosem akart senki dumálni. Nyilván a hozzáállásommal van a baj.
Rövid tereferét követően megkondul a templom harangja, topanya összeszedi a topgyereket, és félhangosan tájékoztatja az egybegyűlt földi halandókat, hogy indulni kell, mert még meg kell csinálni a rántást a levesbe. Én is összeszedem a gyerekeket, félhangosan tájékoztatom őket, hogy ideje indulnunk, mert még meg kell főznöm az ebédet, majd diszkréten elsomfordálunk menüért a közeli étterembe. Megnyugtat, hogy sorba kell állnom és más anyák is műanyag ételhordókban “főznek”.
Te leveszed a cipődet a homokozóban?
A szerző “Rejtelmek blog” címmel népszerű blogot vezet, de megtalálod a Facebookon isKapcsolódó cikkeink: