Kisgyerek

Kiütés láz után – mi okozhatja?

A láz az egyik leggyakoribb gyermekkori tünet, mely számos betegséget kísérhet. Emellett jó néhány olyan gyakori egészségügyi probléma van, amelyeknél a lázat kiütések megjelenése követi.
2018. Augusztus 12.
Milyen betegségek okozhatnak lázas állapotot és kiütéseket?

A kisgyerekek gyakran lázasodnak be, ez a tünet általában különböző fertőző betegségek kísérője, és el is múlik, amint a fertőzésből gyógyulni kezd a kis beteg. Előfordulhat azonban, hogy a láz után kiütések jelennek meg a gyerek testén. Ez szerencsére ritkán súlyos, de komoly betegségeket is jelezhet, ezért fontos, hogy haladéktalanul vigyük orvoshoz a gyereket, ha a láz után kiütéseket veszünk észre.

Milyen okai lehetnek a láz után jelentkező kiütéseknek?

Vírusos eredetű, cseppfertőzéssel terjedő betegség az úgynevezett háromnapos láz, mely 3-6 napig tartó magas lázat okoz, mely hirtelen alakul ki, majd legalább olyan hirtelen múlik el. A láz után a törzsön, a nyakon, az arcon és a karon jelenhetnek meg a 2-5 mm-es rózsaszín árnyalatú kiütések, melyek nem fájnak és nem viszketnek. A kiütések nyomásra eltűnnek és néhány napon belül teljesen el is múlnak. A háromnapos láz egyéb tünetei lehetnek az étvágytalanság, a szem bedagadása, illetve a kötőhártya-gyulladás, a köhögés, az orrfolyás, a hasmenés, a nyűgösség és fokozott fáradékonyság. Mivel vírusos eredetű betegségről van szó, a gyógyszeres kezelés csak a tüneteket enyhíti.A skarlátot a Streptococcus nevű baktériumtörzs egyik csoportja okozza, ez a baktérium többek között torokgyulladást és az ótvar nevű bőrbetegséget is okozhat. Cseppfertőzéssel terjed, de ha bőrtünetek is jelentkeznek, akkor azok megérintése is fertőzhet. A skarlát tünetei a magas láz, a torokfájás és a nyelési nehézségek, a fehér váladékkal borított vagy eperpiros színű nyelv, a fejfájás és általános rosszullét. A kiütések nagyjából a lázas állapot után 1-2 nappal jelennek meg, először a nyakon, a lágyéki területen vagy a hónaljban, és onnan terjednek tovább a test többi részére. A bőr érdes tapintatú. A skarlát jellegzetessége, hogy az arc is kipirulhat, ám a száj körüli rész sápadt marad. A betegség antibiotikumokkal kezelhető.Az 5 éven aluli gyermekeknél nagyon gyakori a kéz-láb-száj betegség, melyért többféle vírus is felelőssé tehető. A fertőzés nyálon, köhögésen, tüsszögésen, illetve székleten keresztül is terjedhet, valamint a bőrön jelentkező hólyagokból származó váladék is megfertőzhet másokat. A láz mellett torokfájás, étvágytalanság, általános rossz közérzet lehetnek a tünetei, majd néhány napon belül a kiütések is megjelennek. Ezek a száj hátsó részén, a tenyéren, a talpon, az ágyékon, illetve a gyerek popsiján is kialakulhatnak. A betegség lefolyása egyénenként nagyon eltérő lehet, van, aki csak egy kicsit érzi kellemetlenül magát, mást viszont teljesen ledönthet a lábáról a betegség. A kéz-láb-száj betegség a legtöbbször gyógyszeres kezelés nélkül, magától gyógyul. Azonban a szájban lévő hólyagok nagyon fájdalmasak is lehetnek, ez pedig megnehezítheti a nyelést, így a gyermek elutasíthatja az ételeket, italokat, ami pedig a kiszáradás veszélyével járhat együtt.A lepkehimlő (erythema infectiosum, “ötödik betegség”) gyakori gyermekkori vírusos eredetű fertőző betegség, mely lázzal, fejfájással, orrfolyással jár együtt. Jellegzetes tünete az orcákon jelentkező, lepkeszárnyra emlékeztető pirosas kiütés, és néhány kisgyereknél a törzsön, a végtagokon is jelentkezhetnek a bőrtünetek. A kiütések akár hetekig is megmaradhatnak, bár nem fertőzőek. A betegség kezelése elsősorban a tünetek enyhítésére irányul, és a legtöbb gyerek szövődmények nélkül kigyógyul belőle.

Mit tehet a szülő?

Elsősorban a kiütéseket, illetve a lázat okozó betegség diagnosztizálása a fontos, hiszen ez határozza meg a megfelelő terápiát: vírusos eredetű betegségre felesleges például antibiotikumot szedni. Ugyanakkor a tüneteket is fontos enyhíteni, például lázcsillapítóval. A sok pihenés, az elegendő folyadék is gyorsíthatja a gyógyulást, illetve segíthet megelőzni a kiszáradást. (Cikk forrása: medicalnewstoday.com)Ezt is érdemes elolvasni: