Csak az önmagukkal elégedett szülők tudják boldoggá tenni gyerekeiket. A kicsik ugyanis szüleikről vesznek példát. Rajtuk látják először, min nevet vagy sír az ember, hogyan beszél és mozog, bizalommal vagy félelemmel éli-e az életet.
Nem viselhetünk álarcot, öntudatlanul érzik, ha hamis képet adunk. Jól teszi-e a terhessége előtt temperamentumosan, sportosan élő nő, ha négy fal közé kényszeríti magát a kisbabájával? Elvárható-e, hogy csendesen és szelíden viselkedjék egy robbanékony természetű apa? Kötelező mindig fociznia a kölyökkel, csak azért, mert jó apa akar lenni? Persze hogy nem. Ahogyan nem kell mentegetőznie a kismamának akkor sem, ha élvezi az otthonlétet, és évek múlva a munkahelyén is az anyaszerepet érzi igazán a magáénak.
A szülők elégedettsége tehermentesíti a gyerekeket. Nem akarják állandóan azt érezni, hogy egyedül ők felelősek szüleik boldogságáért. Még kevésbé akarják később azt hallani tőlük, hogy a legszebb éveiket áldozták fel értük. Jobban elvannak a néha kicsit ideges anyával, aki olykor elfelejt tízórait csomagolni vagy időben kimosni a kedvenc ruhájukat, mint azzal, aki folyamatosan bűntudatot kelt.
Előbb-utóbb válsághoz vezet, ha kizárólag gyerekeinkben akarjuk megvalósítani önmagunkat – nagy szülői csapda ez, álljunk ellen a kísértésnek. Az is szülői kötelességünk, hogy időben feltöltsük energiakészleteinket. Szerencsére a gyerekek abból is sokat nyernek, amikor a szülők önző módon “csak magukra” gondolnak: az amatőr kézilabdázó apa fia talán nemcsak sportrajongó, hanem sportos életű is lesz, a vendégeket szívesen fogadó anya kislánya pedig otthonosan mozog majd a konyhában. Most úgy tűnik, hobbink, munkánk, kettesben eltöltött hétvégéink a gyerek számlájára terhelődnek, évek múlva azonban kiderül, mindannyian nyertünk velük.
Egyik munkatársunk rossz lelkiismerettel jött vissza a szerkesztőségbe kisgyereke mellől dolgozni. Hát még amikor rövid külföldi út állt előtte! Hogyan magyarázza meg kislányának, hogy most éjszakára sem jön haza? Nem úgy a kislány! Büszkén mesélte az oviban, hogy anyukája repülővel megy dolgozni.
A példa nevel
A tanulás egyik igen eredményes módja a megfigyelés és az utánzás – tudták ezt már az ógörögök is. A modern pszichológia pedig számos kísérlettel igazolta és “példakövető tanulásnak” nevezte el azt a jelenséget, amelynek mindannyian tanúi lehetünk nap mint nap: csemeténk pontosan apja vagy anyja hanghordozásában és szóhasználatával szidja meg kistestvérét vagy maciját játék közben, holott eszünk ágában sem volt ilyesmire tanítani őt. Sőt, már a kisbabák is képesek utánozni a föléjük hajló arc mimikáját: kinyitják a szájukat, kidugják a nyelvüket, ha ezt látják.
Sejthetjük tehát, hogy gyerekeink sokkal többet tanulnak pusztán megfigyelés útján, mint azt gondolnánk. Ez egyrészt kötelez minket, szülőket, másrészt azonban fel is ment némileg a felelősség alól. Kötelez, hiszen így állandóan, a nap minden percében nevelő erővel hatunk gyerekeinkre. Felment ugyanakkor számos célzottan nevelő szándékú intézkedés alól, hiszen elég, ha lát minket. “Szobatisztaságra nevelés” címszó alatt nem kell tehát bilire ültetgetnünk félóránként, magától is észreveszi és követi majd a “nagyoktól” látott mintát.
Egyszóval: a gyerekeket nem lehet megnevelni, úgyis állandóan azt csinálják, amit tőlünk látnak.
Kovácséknál igazán nem lehet jó gyereknek lenni – gondolja Rita a homokozó szélén üldögélve. Néha a földszintig hallatszik a harmadikról, ahogy az anyjuk üvölt velük. Az apjuk meg ahelyett, hogy focizna a lurkókkal, mindig a motorján babrál. Nem is beszélve a mélyhűtött pizzahegyekről, amit rendes ebéd helyett elfogyasztanak.
Náluk ez nem így van. Igyekszik mindent a pedagógia irányelvei szerint csinálni a gyerek körül. Soha nem mentek vele dohányfüstös, hangos étterembe, elhárította párja javaslatait, ha egy-egy gyerekmentes hosszú hétvégére próbálta rábeszélni, mindennap friss zöldségekből főz ebédet, órák hosszat legelteti a játszótéren, és inkább leharapja a nyelvét, de nem ordít rá a kétéves Lucára, akármennyire is igyekszik kihúzni a gyufát. Nem csoda, ha estére kimerült és rosszkedvű. És minden igyekezete ellenére még az elégedetlenség is emészti.
Egyik délután náluk vendégeskedtek a Kovács gyerekek. Csöppet sem látszott rajtuk a rossz nevelés, sőt, nagyon aranyosak voltak! Hogy lehet ez? – tépelődött tovább Rita.
Ha most egy pszichológus vagy családterapeuta ülne mellé a homokozó szélére, valószínűleg azt tanácsolná, hogy nyugodtan legyen kicsit önzőbb. Jól tette, hogy az első évben egészen a babájának szentelte magát, és mind a ketten kedvükre kiélvezték a végtelen szeretetnek ezt az időszakát. Előbb-utóbb azonban eljön a saját maga iránti szeretet ideje is.
Az anya saját ideje
Valaha a nagycsaládokban természetes volt, hogy az anya mellett ott sürgölődött számos nőrokon, és egyes természeti népeknél ma is részt vesz a kisbaba ellátásában az anya húga, nagynénje, szomszédasszonya.
Ma a nagyvárosokban elszigetelten élnek a családok: a nagyszülők távol laknak, a szülőknek nincsenek testvéreik, a korábbi barátok, munkatársak elmaradoznak. Igyekezzünk már a terhesség vége felé olyan segítőket találni, akik az előző generációkban szokásos társak helyébe lépnek. Új barátaink új élethelyzetünkben is mellettünk állnak: a szülésfelkészítő tanfolyamon megismerkedhetünk babát váró párokkal, vagy erősíthetjük a munkahelyünkön a kapcsolatot kisgyerekes családokkal.
Az első hónapokban séta közben és a védőnői tanácsadóban is találkozunk olyan kismamákkal, akikkel kölcsönösségi alapon megszervezhetjük szabadidőnket. Mentesítsük egymást egy-egy délelőttre, a kölcsönös bébiszitterkedés nemcsak időt szabadít fel számunkra, hanem változatosságot, új élményeket, hasznos tapasztalatokat hoz hétköznapjainkba. Ezek a levegővételnyi, rendszeres szünetek átsegítenek minket az első éven, hosszabb utazásokra pedig igazán ráérünk később is.
Hogyan őrizzük meg önmagunkat?
Teremtsünk magunknak személyes zugot a lakásban, ahova visszahúzódhatunk: ha nincs lehetőségünk külön helyiségre, elég lehet egy ízlésünk szerint berendezett sarok. Fontos, hogy tudatosítsuk családtagjainkban: ha anya ebben a fotelben ül, az azt jelenti, hogy most nem szabad zavarni.
Túlzott szerénység helyett hozakodjunk elő igényeinkkel, és mondjuk meg pontosan, miben tudna párunk segíteni, mire vágyunk.
A “kimaradás” nemcsak a férfiak kiváltsága lehet! Biztosítsunk egymásnak olyan időt, amit saját kedvtelésünkre, barátainkra fordíthatunk.
Van, aki egy állandó és megbízható bébiszittertől könnyebben elfogadja a kifizetett órákat, mint a nagyszülőktől, barátnőktől ajándékba kapott szabadidőt.
Szabadidőnket ne elintéznivalókra, házimunkára fordítsuk!
Nem kell a “tökéletes anya” elképzelt mintájához igazodnunk. Nem baj, ha egyszer-egyszer mélyhűtött halrudakat sütünk csak ebédre, nyolc helyett kilenc órakor kerül ágyba a gyerek, és inkább elolvasunk egy érdekes cikket az újságban, a vasalnivalók pedig ott figyelnek még egy darabig a fotelban.
Szent helyek
Miközben megőrizzük saját személyiségünket, igyekszünk egyensúlyban tartani életünk különböző területeit. Képzeljünk el most három szentélyt! Az egyik a munka és a siker helye. Oltárán áll hivatásunk, szakmánk, szülői feladataink, házimunkánk, mindenféle teendőink, amelyeket el kell végeznünk.
A második az örömé. Itt merítünk erőt kedvteléseinkből, hobbinkból, élményeinkből, mindabból az időből, amit szeretteinkkel kötetlenül eltöltünk. A harmadikban csend honol. Ez segít abban, hogy ne veszítsük magunkat szem elől az élet forgatagában. Amikor itt időzünk, nyugalom tölt el bennünket, kitisztulnak előttünk a zavaros helyzetek, távolabbi célokat is felismerünk.
Szó sincs arról, hogy háromszor nyolcórás beosztást kellene követnünk. Annyi időt azonban érdemes eltöltenünk mindhárom jelképes templomban, hogy otthonosan érezzük magunkat benne.
Így fejlesztheted még:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
