Kisgyerek

Levelet kaptak a mentősök egy lesérült gyerek szüleitől

Mint kiderült, nem ez volt az első alkalom, hogy a fiúnak dolga akadt a mentősökkel. Szülei megosztották többszörös tapasztalatukat.
2024. Október 09.

Az Országos Mentőszolgálat elhivatott munkatársainak nincs mindig könnyű dolga, hiszen gyakran találkoznak olyan esetekkel, amik igazán szívszorítók. Könnyebbé teszik ezek feldolgozását azok a pozitív visszajelzések, amelyekből szerencsére szintén nincs hiány. Az egyik legújabbat tették közkinccsé a Facebookon.

Levelet kaptak a mentősök egy lesérült gyerek szüleitől

Ez állt a levélben

Az üzenetet egy focizás közben lesérült fiú szülei küldték, akik nem rejtették véka alá, hogy gyermeküknek már tavaly is „dolga akadt” a mentősökkel: A mai nap, ahogy tavaly októberben is, végtelenül kedves mentősök érkeztek a rákospalotai pályára, fiamhoz – kezdődött a levél.

Ezúton is, ahogy tavaly, szeretnénk megköszönni azt a profizmust és kedvességet, ahogy viselkedtek fiammal és velünk, szülőkkel” 

– folytatták, majd zárásképp hozzátették: „Nem ígérem, hogy többet nem találkozunk, hiszen nem veszélytelen a foci…”

Fotó: Országos Mentőszolgálat Facebook oldal