Hogy is vihetett volna magával tucatnyi textilpelust minden tartozékkal, amire szükség volt – kiáltja teátrálisan.
Hát megtanította azt a gyereket a szobatisztaságra. Amikor befejezi a történetet, minden alkalommal jelentőségteljes pillantást vet rám, és utána rögtön a kétévesemre is, aki a nagyanyai elvárásokkal mit sem törődve békésen csücsül a pelusában. Ő már hírből sem ismeri a pelenkakiütést, nekem meg fogalmam sincs arról, milyen áztatni, fehéríteni, vasalni a textilpelenkákat.
Eddig azt gondoltam, csak egy kényelmesebb kor gyermekei vagyunk – anyósom szerint viszont egyszerűen lustábbak. Itt az idő, sugallja újra és újra a szobatisztaság-történettel, de én még nem akarom meghallani az idők szavát.
Szakértők szerint kétéves kor alatt nem érdemes megpróbálkozni a szobatisztaságra szoktatással
A tudomány szerencsére velem van. Manapság a pszichológusok azt mondják, hogy kétéves kor alatt nem érdemes megpróbálkozni a szobatisztaságra szoktatással, mert a gyerek nem érti, hogy mit akarnak tőle. A túl korai dresszírozással csak a kudarcot növeljük benne, és feleslegesen stresszeljük kettőnk kapcsolatát. Halleluja, tehát van még időm, mondanám, ha nem hallanám egyre hangosabban egy másik irányzat szavát.
Ők azok, akik már az újszülöttet is bili fölé tartják. Azt állítják, ez az igazán természetes módszer, ami attól működik, hogy tökéletesen összehangolódnak a gyerek jelzéseivel, és egész nap figyelnek rá. Mivel a természeti népek is ezt a módszert követik a maguk pelenka és bili nélküli társadalmukban, úgy érzem, igazuk lehet.
Az egyetlen fájó pont a sztorijukban, hogy úgy érzem, ők is engem kritizálnak. Hiszen ha pelenkát adok a gyerekre, akkor nyilván rossz anya vagyok, lusta és nemtörődöm, aki ezek szerint sem összehangolódva nincs a gyermekével, sem elég figyelmet nem ad neki.
A statisztikai adatok azt mutatják, a mai gyerekek valóban hosszabb időt töltenek a pelenkában, mint nagyszüleink. Akkor ugyanis amint ülni tudott a bébi, rendszeresen bilire ültették. Akár féléves kortól elkezdődött a hosszú, büntetésekkel és megszégyenítésekkel tarkított idomítás. Tagadhatatlan, hogy a módszer így is működik – ha az anya és a gyereke egyaránt motivált, akkor valóban hamar megtanulják a gyerekek, hogy mit is várnak el tőlük.
Az én fiam is régóta tudja, hogy fürdés előtt rá kell ülni a bilire, és nyomni kell bele valamit. De vajon ez azt jelenti, hogy megérett arra, hogy végleg búcsút mondjon a pelenkának? Kötve hiszem. Hiszen két perccel később kacagva pisil a szőnyegre. Nem is érti még, hogy miért bosszankodom, hiszen az előbb még örültem annak, amit produkált.
Ha most megszidom, vagy a popsijára verek, akkor vajon kinek lesz jobb? Legfeljebb azok a nénik fognak örülni, akik most úton-útfélen megszégyenítik a gyereket. “Jajj, ilyen nagyfiú még pelenkában…” – kiáltják álságosan égnek emelt tekintettel, aminek a sarkából persze engem figyelnek, hiszen nyilvánvaló, hogy a kritika valójában nekem szól. Lusta vagyok, üzeni a tekintetük. Nem érdekel, nézek vissza dacosan. Minden gyerek megérik majd a szobatisztaságra – és minden anya is. Mi még nem tartunk ott.
Kapcsolódó linkek:
Kapcsolódó cikkeink:
- Biliztetés – Hogyan neveljük a picit szobatisztaságra?
- Pelust cserélek bugyira
- Szobatisztaság: 6 bevált módszer
Kapcsolódó cikkek
