Kisgyerek

Megdőlt egy évtizedes elmélet az allergiáról

Az allergiával kapcsolatos egyik legismertebb elméletre cáfoltak most rá a kutatók.
2020. Február 19.
Megdőlt egy évtizedes elmélet az allergiáról (Fotó: Getty Images)

David Strachan kutató 1989-ben figyelte meg egy 17 ezer főt vizsgáló felmérés során, hogy a nagyobb családban felnőtt fiatalabb gyerekek ritkábban mutatnak súlyos allergiás tüneteket, mint a nagyobb családok idősebb gyerekei, és azok, akik kisebb családban nőnek fel. A kutató szerint ennek az oka az lehet, hogy ezek a gyerekek az idősebb gyerekeknél és a kis családban élőknél gyakrabban találkoznak a később allergiát okozó anyagokkal, kevesebbet mosnak kezet, és többet érintkeznek kórokozókkal – ez, a kevésbé higiénikus életmód pedig arra tréningezi az immunrendszerüket, hogy ellenállóbbak legyenek az allergiákkal és a fertőzésekkel szemben. Elméletet higiénia hipotézisnek nevezik – írja a 24.hu a Science Alert nyomán.

Azonban nagyobb dán, finn és brit kutatások nemrég kimutatták, hogy a fertőzéseknek nemhogy nincs közük az allergiához, de még elő is segíthetik az asztma kialakulását, már ami bizonyos vírusos fertőzéseket illet. Így tehát megbukott a higiénia hipotézis, viszont volt benne igazság: a gyereknek jót ugyanis jót tesz, ha más kórokozókkal érintkezik, hiszen az emberi szervezetre veszélytelenebb baktériumok és gombák tényleg elősegíthetik azt, hogy az immunrendszer gyorsabban és hatékonyabban fejlődjön, főleg gyerekkorban. Ha a gyereknek van lehetősége ezekkel a mikrobákkal találkozni és nem extra steril környezetben nő fel, az elősegítheti az egészséges immunrendszer kialakulását.

A szakértők szerint a természetközeli életmódnak köszönhetően, ha a gyerekek minél gyakrabban vannak a természetben és minél sokszínűbb ökoszisztémával érintkeznek, több olyan kórokozóval találkoznak, amelyek nem humán patogének – ez pedig segít abban, hogy könnyebben meg tudja különböztetni az immunrendszerük a tényleg ártalmas kórokozókat azoktól a pollenektől vagy egyéb anyagoktól, amelyek teljesen ártalmatlanok, mégis allergiát válthatnának ki. Emellett az is számít, hogy a baba születése után anyatejet fogyaszt-e, mert ezek a gyerekek később egészségesebb mikrobiommal rendelkeznek, és ez szintén védelmet jelenthet az allergiákkal szemben.

Forrás: 24.hu