Kisgyerek

Megint rosszalkodik!

Amikor a porontyunk dacol, üvölt, ugrál vagy hisztizik, általában nem vagyunk annyira higgadtak, hogy végiggondoljuk, mi is lehet a háttérben. Most egy kicsit nyugi van! Beszéljük meg, vajon miért rosszalkodik!
2009. Március 24.

A rosszalkodást külső és belső okok is kiválthatják. Senki sem állítja, hogy az okos, figyelmes szülő minden problémát megelőz, de sok olyan kézzelfogható helyzet van, amelybe könnyedén vagy átgondoltabban, több lépésben beavatkozhatunk. Összegyűjtöttük a leggyakoribbakat.

Éhes vagyok!

Juli kétségbeesetten hív az iskolából: azonnal menjek érte. A farsangi bulinak vége, nem akar már bent ebédelni, ez volt az év legszöhörnyühühűbb napja, pedig úgy várta. Szaladok érte, vigasztalom, de a bánat nem múlik. Adok ebédet, mondom. Nem, ő most nem kér. Dédelgetem. Kérdezem, hogy telt a nap. Kiderül, hogy nem nagyon reggeliztek (a barátnőjénél aludt), aztán a farsangon lett volna sütizés, de evés helyett a teremdíszítéssel voltak elfoglalva. És ekkor beugrott, milyen volt pici korában: ha megéhezett, nem enni kért, hanem egyszerűen összeomlott. Sírt, megkergült, hisztizett, s ebben az állapotában képtelen voltam megetetni. Ha végül mégis sikerült, mintha kicserélték volna: vidám, kedves baba lett. Most is így történt. Kérdezés nélkül tálaltam, megebédeltünk, s a bánatát mintha elfújták volna.

Gyakran az éhség miatt rosszalkodnak a gyerekek

Eszembe jutott nagymamám bölcsessége: férfival csak azután beszélj nehéz kérdésekről, ha jóllakott. Úgy tűnik, ez a gyerekekre is igaz. Az éhség erősen befolyásolja a hormonális rendszert, ha leesik a vércukorszint, a mellékvese stresszhormonokat szabadít fel, ez szorongást, agresszivitást okoz. Ha a gyerkőc nem hajlandó ebben az állapotban “rendesen” enni, itass vele (lehetőleg házi készítésű) gyümölcsjoghurtot, adj neki banánt vagy valamilyen gazdag levest. A folyékony vagy puha falatokat könnyebben elfogadja az is, aki túl éhes és túl izgatott ahhoz, hogy egyen.

Édességmérgezés

Hasonló helyzet alakulhat ki, ha a poronty besütizik, ugyanis ha könnyen felszívódó, magas cukortartalmú édességet eszünk, hirtelen megemelkedik a vércukorszintünk. Ezt a szervezet inzulin termelésével próbálja kiegyensúlyozni, de ha túl sok a cukor, túl sok inzulin kell, és a folyamat egyszer csak átbillen: fél óra múlva a mélybe zuhan a vércukorszint, és bekövetkezik a “katasztrófa”. Ebben a helyzetben a gyerek ugyanolyan rémesen fog viselkedni, mintha nagyon éhes lenne. Cukorka, süti, csoki helyett adj inkább natúr ropogtatnivalót, aszalt gyümölcsöt vagy müzlit, müzliszeletet, így elkerülhetitek a “cukorhintát”.

Fáradt nyűgösség

Aki fáradt, lepihen – diktálja a józan ész. Aki anya, az pedig tudja, hogy ez a legtöbb gyereknél egyáltalán nincs így. Ennek nagyon érdekes oka van: “normális” állapotban az agyban az aktivitásért felelős serkentő és a nyugalomért felelős gátló központok működése egyensúlyban van. Ha a gyerek nem alussza ki magát, vagy kimerült, sok esetben a gátló központ “fárad el” hamarabb, vagyis a kicsi élénk lesz, de nem jókedvű. Ha a te gyereked is így működik, az átlagnál jobban kell ügyelned a napirendjére, arra, hogy megfelelő mennyiségű alvást biztosíts, és jó, ha figyelsz az álmosság jeleire. Kezdjétek el az esti szertartást, amint az első lapos pillantással vagy ásítással szembesülsz.

Viselkedéssel kapcsolatos cikkeink:

Forrás: Kismama magazin