Kisgyerek

Mindig ugyanazt az esti mesét kéri? Ilyen előnye lehet

Újra! Alig értél a mesekönyv végére, de már kéri is a kisgyereked, hogy kezdd az elejétől? Más mese pedig nem érdekli? Miért szeretik a kicsik annyira az ismétlést, és milyen előnye van ennek?
2024. Augusztus 18.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Az emberi természethez hozzátartozik, hogy meg szeretnénk ismételni azokat a dolgokat, amiket szeretünk, amik tetszenek. A gyerekeknél pedig ez hozzájárul a biztonságérzethez, idézi Catherine Lee pszichológiaprofesszort a Today’s Parent. Aaz ugyanis komfortos számunkra, ha meg tudjuk jósolni, mi történik.

A gyerekek esetében is az emlékezetük részévé válnak a történetek is, és tudni fogják, mi következik majd, és örülni fog ennek, gondolkodni fog, hogy mi jön majd ezt követőn, és lelkes lesz, hogy tudja.

Judith Wright, a londoni Ontario Korai Évek Központ olvasási szakértője szerint azt ismétlés a tanulás számos aspektusának alapja is. A kisgyerekeknek a szavak megtanulásához is szükségük van arra, hogy ezeket hallják minél többször. Ezt a folyamatot is segíti, ha ugyanazt a dalt énkeljük, ugyanazt a történetet olvassuk fel, ugyanazt a mondókát ismételjük. „Amikor elsajátítanak egy dalt vagy ritmust – amikor ismerik azt, meg tudják jósolni, egyedül meg tudják ezt tenni –, akkor kialakul bennük a saját kompetenciájuk erős érzése, az önbizalom érzése, hogy okosak” – tette hozzá a szakember.

Az újraolvasással emellett mindig egy új lehetőség nyílik arra, hogy a gyerekek tanulják a szavakat, azok jelentését, a nyelv árnyalatait.

Az évek során az ismétlés önbizalmat ad a gyereknek, hogy megpróbálkozzon a nehezebb feladatokkal. Wright szerint az ismétléssel megtanulják, hogy ezzel sajátítanak el készségeket. „Tudják, ha valamit nem értenek, akkor azon dolgozhatnak, és az ismétléssel belejöhetnek. Ez az elégedettség önbizalommal tölti el őket a későbbi tanuláshoz – az iskolában és azon túl is” – mondta.