A három féltékenységről szóló cikkben a testvérek közötti féltékenység hátteréről ejtünk szót, és olvashatnak gyakorlati tanácsokat is, amelyekkel csökkenteni lehet az ebből adódó kényelmetlenségeket.
Az anya egészségét és a gyereknevelés praktikus szempontjait figyelembe véve, általában 2-4 év korkülönbséget szoktak javasolni a testvérek között. A szülők többsége ezt a szokást követi, és általában nem tudják, vagy nem törődnek azzal, hogy a testvérféltékenység szempontjából ez a korkülönbség a legkevésbé szerencsés. Különösen akkor, ha csak 2-2,5 év a különbség a két gyerek között.
Ilyenkor ugyanis a nagyobbik testvér makacsul ragaszkodik ugyanazokhoz az előjogokhoz, amik a kicsit megilletik, de a saját “felnőttebb” életkorából adódó előnyökről sem akar lemondani. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy követelései ellentmondásosságát képtelen átlátni.
A két-három évesek gyakran ragaszkodnak hozzá, hogy őket is szoptassa meg az édesanyjuk, újra pelenkázni kell őket, “kitúrják” kistestvérüket a babaágyból. Ha egy-másfél év a különbség, a nagyobbik gyerek sokkal kevésbé veszi észre a változást. Ha pedig több mint négy év a korkülönbség, akkor jobban elfogadja az új helyzetet, mert ésszel is felfogja a saját előnyeit. Ne felejtsük el, hogy a nagyobbik gyerek, különösen, ha eddig ő volt az egyetlen a családban, a kistestvér születését eddigi helyzete alapvető megváltozásaként éli át. Ez akkor is így van, ha látszólag fenntartások nélkül várja az új jövevényt.
Kétségtelen, hogy a korábbi nemzedékek egyszerűbben, sokkal nyersebben, a mai nézőpontból nem ritkán durván nevelték a gyerekeket. Az utódoknak gyakorlatilag nem voltak jogaik, legalábbis nem a mai értelemben. A totális szülői hatalom nyomása alatt egészen másként vetődött fel az a kérdés, hogy még egy testvérrel kell osztozni az apa és az anya figyelmén. Ez a figyelem egyébként nem igen hasonlított ahhoz, ahogy manapság az átlagos családokban foglalkoznak a gyerekek testi-lelki jólétével.
Akár csak száz évvel ezelőtt is az egyke lényegében ismeretlen fogalom volt, a gyerekek általában egy-két évenként követték egymást a családban. A szülők leginkább a gyerekek egészségéért, sőt életéért aggódtak, hiszen védőoltások és antibiotikumok híján a mai fogalmainkkal elképzelhetetlenül magas volt a csecsemő- és gyermekhalandóság.
A gyerekek, elsősorban a fiúk, a család anyagi helyzetétől és a születési sorrendtől függően nagyrészt meghatározott életpályára számíthattak. Taníttatni általában csak az idősebbeket tudták a szülők, és a földbirtokból vagy más vagyontárgyból sem jutott mindenkinek egyformán. A későn született gyerekek közül sokat rokonok vagy az idősebb testvérek neveltek fel, hiszen az átlagos élettartam évtizedekkel rövidebb volt, mint manapság. Sok nő halt meg gyerekszülés közben, és csak kevesen érték meg az ötven-hatvan évet.
Természetesen a mai szülőket kevéssé vigasztalja, ha azt hallják, hogy két-három nemzedékkel korábban mennyivel súlyosabb félelmei lehettek az akkori szülőknek. De azt talán el lehet fogadni, hogy a testvérféltékenység mai formája tipikusan olyan jelenség, ami nagyrészt az életkörülmények javulásából, a családnagyság csökkenéséből, a gyermekek lelki fejlődésének megismeréséből fakad.
Kapcsolódó cikkeink:
– Tíz pontban a testvérféltékenységről
– Féltékenykedő testvérek – kötelező szeretni?
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
