Kisgyerek

Nem a zenélő, villogó játéktól tanul meg gyorsabban beszélni

A könyvek, a kirakós játékok, a kockák és a formaválogatók előnyösebb hatással vannak a nyelvi fejlődésre, mint az elektronikus, zenélő-villogó játékok - állítják egy most megjelent tanulmány szerzői.
2016. Január 18.

A JAMA Pediatrics című szakmai lapban megjelent írás szerzői szerint nemcsak a szülők gyermekekkel töltött idejének mennyisége, hanem a minősége is számít. Napjainkban sajnos ugyanis egyre kevesebb időt tudunk a gyerekeinkkel tölteni például azért, mert jóval többet dolgozunk.

A tanulmánnyal összefüggő kutatásban 26 szülő-kisgyerek páros vett részt, a gyerekek életkora 10-16 hónap között volt. A kísérletek a családok otthonában folytak, és a közös játék hangjait rögzítették. A családoknak háromféle játékot adtak: elektronikusat (babalaptopot és -mobiltelefont, illetve beszélő farmjátékot), hagyományosat (fából készült kirakót, formaválogatót, műanyag kockákat), illetve színes, keménylapos könyveket.

Anna V. Sosa, a Northern Arizona University kutatója és kollégái a felvételek elemzése során azt tapasztalták, hogy az elektromos játékok használata közben a felnőttek kevesebbet beszéltek a gyermekekhez, ritkábbak voltak az interakciók és a kicsik is kevesebbet gagyogtak, mint amikor a könyvekkel vagy a hagyományos játékokkal játszottak. A hagyományos játékok és a könyvek között is különbség volt: a könyvekből való “mesélés”, a képekről való beszélgetés jóval több interakciót eredményezett.

Sosa szerint mindenképpen további kutatásokra van szükség, mert a vizsgált minta kicsi volt, és a családok hasonló társadalmi és gazdasági helyzetben voltak. Azt azonban hangsúlyozta, hogy az eredmények bizonyítják, hogy a gyakran igen drága “fejlesztő” játékok megvásárlása sokszor felesleges, illetve már az egészen kicsiknél is rendkívül fontos a közös olvasás és könyvnézegetés.

A szakemberek szerint azonban a villogó és zenélő játékoknak is lehet pozitív hatása. “Ezek a játékok nagyszerűen képesek irányítani a gyermekek figyelmét” – írta dr. Jenny S. Radesky, dr. Ann Arbor és dr. Dimitri A. Christakis, a JAMA Pediatrics szerkesztői. “Azonban ezek az eszközök hátráltathatják a szülő-gyermek interakciókat a közös játék során.

Ez pedig azért rendkívül fontos, mert ennek során nemcsak a beszédet tanulják a gyerekek, hanem lényeges szociális szabályokat is, vagy éppen a későbbi fejlődés szempontjából elengedhetetlen szerepjáték alapjait is elsajátítják. Az elektronikus játékok vagy éppen a táblagépek és mobiltelefonok kicsiknek szánt programjai nagyon érdekesek és hosszabb időre is leköthetik őket, de nem szabad engedni, hogy ezek annyira ‘beszippantsák’ a gyerekeket, hogy elfeledkezzenek a külvilágról.”