Kisgyerek

Nem illett a természetéhez, ezért nevet váltottak

Gyermekük 18 hónapos korában változtatták meg a nevét a szülők, mert úgy látták, hogy kisfiuk természetéhez nem illik az eredetileg neki adott név.
2022. Szeptember 26.

A kisfiú anyukája, Jen Hamilton egy TikTok videóban mesélte el, hogy miért bánták meg az eredeti névválasztásukat, és miért döntöttek úgy, hogy 1,5 éves korában megváltoztatják a gyermekük nevét. A magyarázata pedig nagyon népszerű lett a portálon – azóta 5,8 millió megtekintése van a videónak.

Jen elmondta, hogy eredetileg arra számított, hogy az elsőszülött kisfia majd annyira szeret a szabadban lenni, mint az édesapja, ahogy fogalmazott, hogy „raftingos-idegenvezető lelke lesz”, de a gyermeke alig néhány hónapos korában rájött, hogy ez biztosan nem így lesz.

A várandóssága idején ezért olyan fiúneveket keresett, amelyek jól illenek a természethez, a szabadban töltött időhöz. „Az Aspen mellett döntöttünk, mert ez egy klassz név. Egy nagyon klassz név… valaki másnak” – mondta a videóban.

Jen hozott még néhány okot, hogy miért nem illett szerinte az Aspen név a kisfiához:

  • Már az áfonya gondolatától is öklendeznie kell.
  • Teljesen kiborult attól, amikor az első születésnapján hozzáért a lábujja a tortájához.
  • Igazából szeret üldögélni és a légkondicionálót.
  • Hat évesen még mindig szereti, ha az anyukája felemeli és fogja, folyamatosan.
  • Van egy komfort-anyajegye, ami az anyukája mellkasán van.

„Egy olyan nevet választottunk, ami azt jelenti, hogy fény, ez a Luke, és lehet, hogy soha nem fog folyami rafting túrát vezetni, de biztosan olyan kedves lesz, amennyire csak lehet (egy nagyon kényelmes helyen).”

Másoknak is nagyon tetszett Jen indoklása, és a hozzászólok egyetértettek abban, hogy a Luke név már biztosan illeni fog a kisfiúhoz.

Forrás: kidspot.com.au

Nyitókép forrása: Getty Images

Forrás: Gyerekszoba.hu