Kisgyerek

Okostányér készült óvodásoknak, hogy könnyebb legyen egészségesen enni a vakáció alatt

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) elkészítette a 4-6 éveseknek szóló táplálkozási ajánlását.
2024. Július 15.

A felnőtt és a 6-17 éveseknek szóló hazai táplálkozási ajánlás kiadása után most a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) az óvodás (4-6 évesek) korcsoportra is kidolgozta a táplálkozási útmutatóját, OKOSTÁNYÉR®-t. A szakmai szövetség ezzel a kisgyermekes családoknak szeretne segíteni.

Életévekre és nemekre bontva adják meg az ovisok napi energiaszükségletét, amelynél a fizikai aktivitással is kalkulálnak, meghatározták a különböző élelmiszertípusok adagszámát és azt is, hogy a kicsik esetében mi számít egy adagnak.

kislány paprika bajusszal

Kép: Getty Images

Az óvodások napi energiaszükséglete életkortól, nemtől, fizikai aktivitástól függően, 1300 és 1800 kcal között mozog. Naponta minimum 4 adag zöldség-gyümölcs elfogyasztását javasolják a szakemberek, három adag gabonafélét kellene enniük, három adag tejet, vagy tejterméket és emellett rendszeresen a tányérjukra kellene, hogy kerüljön hal, tojás és húsféle, valamint naponta legalább 8 pohár folyadékot kéne inniuk, főleg vizet.

Bízom benne, hogy nagy segítség lesz a szülőknek, nagymamáknak, óvónőknek a 4-6 éveseknek szóló táplálkozási ajánlásunk, mert életbevágóan fontos, hogy már egészen kicsi kortól a helyes elveket, arányokat és adagokat szokják meg a gyerekek – idézi a Sokszínűvidék Szűcs Zsuzsannát, az MDOSZ elnökét.

Sajnos már ebben a korcsoportban is látunk étkezési anomáliákat, ami azért különösen szomorú, mert még nem is maguk döntenek a saját étkezésükről. Nem az ő hibájuk, hogy a kelleténél gyakrabban kerülnek eléjük nagyobb adagok, kevesebb zöldség és – merő szeretetből – több édesség. Pedig aki kicsiként nem szokik hozzá a helyes táplálkozáshoz, később nagyobb eséllyel lesznek súly- vagy egyéb egészségügyi problémái. Az egészséges életmód betartása is sokkal nehezebb annak, akinek előbb a rossz beidegződéseitől kell megszabadulnia, tette hozzá a szakember.

A 4-6 éveseknek szóló, részletes ajánlás ITT található.