Kisgyerek
GYES vagy bölcsi?
Maradjak otthon, vagy menjek dolgozni? Kevés anya számára kérdés ez, hiszen ritka, hogy valóban választási lehetőségünk volna. Pedig gyerek mellett nem leányálom klasszikus időbeosztásban dolgozni, a bölcsődei férőhely pedig kevés.
A miért korszak
Két és fél-három éves kor közt eljön az az időszak, amikor a nyiladozó értelmű gyermek rácsodálkozik az őt körülvevő világban tapasztalható események közti összefüggésekre. Ebben az időszakban egyre többet hangzik el a kérdés "miért?".
Csontfejlődés a gyerekeknél
A gyermekek úgy gurulhatnak le a lépcsőről, mint egy gumilabda, törések nélkül szenvedik el a leglehetetlenebb ficamokat, zúzódásokat. Az idősek azonban egy óvatlan mozdulattól, egy rossz lépéstől összetörhetik magukat.
Majomszeretet és kényeztetés
Ranschburg Jenő gyermekpszichológus elé tártuk az anyák leggyakoribb kétségeit, amik a baba születése után jelentkeznek.
A gyermeknevelés alapelvei
A gyermeket vállaló párokban előbb-utóbb felmerül az a gondolat, hogy miként is lehetnének ők jó szülők. Néha kimondva, sokszor kimondatlanul mérlegelik, hogy mi lenne az a viselkedés részükről, amely a leginkább megfelelne gyermeküknek.
Agymosott gyerekek?
"A legszelídebb természetfilm is agresszivitást kelt a gyerekekben, de a legtöbbet a rajzfilmek ártanak" - döbbentette meg a hallgatóságát Vekerdy Tamás egy előadáson. Miért nem jó a gyerekeknek a tévé, a videó, a számítógép?
Képességfejlesztő játékok piciknek és nagyobbaknak
A gyermekek mindennapjainak egyik legfontosabb része a játék. Életkortól függően az izgalmas játék sokféle lehet, az azonban közös bennük, hogy a kihívás és öröm mellett azért is fontosak, mert általuk számos képesség gyakorolható és fejleszthető.
Bölcsistop?
Tényleg reménytelen bölcsődei férőhelyhez jutni? A valóság nem ilyen szörnyű, hiszen egyes településeken nincs gond a férőhelyekkel. De egyáltalán: jó-e bölcsibe adni a kicsit?
Rajzoló gyerekek
A rajzolás nemcsak az önkifejezés miatt jelent nagy örömet, maga a mozgás is kellemes érzésekkel tölti el a gyerekeket!
Nem adja, ami az övé – anális fixációk
Kit nevezünk anális karakternek? Mi köze a fösvénységnek, makacsságnak, a kényszernek, sőt, a gyakori székrekedésnek a kisgyermekkori szobatisztasághoz? Vegyük górcső alá a pszichoszexuális fejlődés anális szakaszának zavarait!
Legjobb fejlesztés 6. – Nyissunk a világra!
Óriási divat a babafejlesztés! Talán kevesen tudják: a fejlődés alapja, hogy a kicsi érdeklődve, nyitottan nézzen a világra. Nekünk csak jó tárgyi és érzelmi környezetet kell teremtenünk ehhez.
Gyermekeink egészséges csontjaiért
A D-vitamin kulcsfontosságú vegyület a gyermekek csontjainak fejlődéséhez és a csontállomány helyes összetételének kialakulásához. Az angolkórra jellemző csont deformációk és a késői fogzás D-vitamin kiegészítéssel hatékonyan kivédhető.
A személyiség alakulása kisgyermekkorban
Sokszor használunk kisgyermekek jellemzésére olyan szavakat, mint "elbűvölő" vagy "akaratos". Ezek a meghatározások a gyermek személyiségét ragadják meg. A következőkben arról lesz szó, hogy ez miként is formálódik az első három életévben.
“Süssünk, süssünk valamit!”
Bizonyára minden kisgyermekes anyukának ismerősen cseng a mondóka, amit nem csak megtanítani jó a babának, hanem a konyhában is kipróbálni, hisz az első közös sütések-főzések vidám pillanatait nem érdemes elszalasztani.
Legjobb fejlesztés 5. – Segítsük korlátokkal!
A fejlődés alapja, hogy gyerekünk biztonságban érezze magát. Ehhez elengedhetetlen, hogy a korai években korlátokat állítsunk számára, melyek megóvják a döntés felelősségétől.