Kisgyerek
Mitől lesznek ellenállók?
Hogy ne legyen annyit beteg a gyerek, a szervezet védekezőképességét sokféle módon lehet erősíteni: mozgással a szabad levegőn, pihenéssel, nyugalommal és megfelelő táplálékokkal. Ám van néhány olyan tényező is, amelyre kevésbé gondolunk!
Napfényvitamin-kisokos
A D-vitamin nélkülözhetetlen vegyület a megfelelő összetételű csontok fejlődéséhez és fenntartásához. Egyre több tanulmány utal a csontra kifejtett kedvező hatásán kívül a pikkelysömör, a daganatok terápiájában mutatott előnyös tulajdonságaira is.
A felső légúti fertőzésekről
A felső légutakba könnyen bejutnak és felszaporodnak a különböző kórokozók, ami nem meglepő, ha számot vetünk azzal is, hogy a nyálkahártyáknak, orrüregnek pont az a feladata, hogy megszűrje, megtisztítsa a levegőt, ami végül bebocsáttatást nyer.
Legjobb fejlesztés 4. – Bízzunk benne!
Óriási divat a babafejlesztés! Talán kevesen tudják: a fejlődés egyik megalapozója a gyerekbe vetett bizalom. Hogy ő tudja, megoldja segítség nélkül is.
Blog az előítéletek ellen
Szirka kétéves, mosolygós, szépséges kislány. Down-szindrómával született. Lehet bármilyen ügyes, szép és okos, a világ szemében mégiscsak ez határozza meg őt. Szülei internetes naplót vezetnek életéről.
Beszoktatás a bölcsődébe
A mai társadalomban sokszor szükség van arra, hogy az anya is dolgozzon, ezért gyermekét bölcsődébe kell adnia. A beszoktatás azonban kritikus pontja lehet annak, hogy gyermekünk miként viszonyul új helyzetéhez.
Amíg társas lénnyé válik
Milyen úton formálódnak a csecsemő, a kisgyerek kapcsolatai? Hogyan jut el az anyaméh magányából az óvodai barátságokig?
Fél-testvérek
Ma már nem ritka, hogy egy családon belül különböző szülőktől származó gyerekek nevelkednek együtt.
Nagy korkülönbség
"Nahát, ilyen fiatalon szülni!" - szörnyülködnek a járókelők, amikor Anna sétálni viszi a húgát. Büszkén kihúzza magát, s még rá is játszik egy kicsit. Nem úgy, mint például tegnap délután, a rögtönzött bulin: akkor épp zavarta a kistesó...
Játék? Fő a biztonság!
A játékboltok roskadozó polcait látva azt gondolhatnánk, a világ legkönnyebb dolga egy gyereket megajándékozni. Ám hamar kiderülhet, hogy még a legártatlanabbnak tűnő játék is veszélyes lehet. Mire érdemes figyelni, hogy elkerüld a bajt?
Legjobb fejlesztés 3. – Csak lazán!
Óriási divat a babafejlesztés! Az viszont talán új, hogy a szellemi és lelki fejlődés alapja az érzelmi biztonság. A baba fejlődése akkor teljesedik ki, ha szülei nyugodtak, kiegyensúlyozottak.
Fun Shui
Vigyünk be vidámságot és csodás dolgokat a gyerekszobába!
Ha gyakori vendég a gólya
A legtöbb család életében elérkezik a pillanat, amikor az első gyermeket második, harmadik követi. Így megeshet, hogy a gólya akár évenkénti látogató, sőt, akár egyszerre több babával is meglephet.
Az ugrálás okosabbá tesz
Kisgyermekkorban készül fel az agy számos olyan feladatra, amelyet majd iskoláskorban kell elvégeznie. Nem is gondolná az ember, hogy a kúszás, a mászás, a pörgés, hintázás hiánya évekkel később milyen komoly tanulási és viselkedésbeli gondokat okozhat!
Mozgásfejlődés
A legfontosabbak, amit egy szülőnek tudnia kell a gyermeke mozgásfejlődéséről a magzati stádiumtól kezdve, a csecsemő kori mozgásfejlődésen át a baba járásáig. Hogyan segíthetjük és mivel ártunk?