Kisgyerek
Kellemes esték
A bölcsiből kijövő kicsik sokszor már az öltöztetőhelyiségben megkezdik a nyűgösködést, holott a gondozónő szerint egész nap derűsek voltak. Ezt el is hihetjük, és nem szabad haragudnunk kisgyerekünkre, csak arról van szó, hogy elfáradt.
Jóból is megárt a sok!
Az igyekvő szülők mindent megtesznek gyerekük testi-lelki, szellemi fejlődéséért, ám néha túlzásokba esnek. Minden életkorban szükség van önálló elfoglaltságra, amikor kötetlenül, külső irányítás nélkül tevékenykedhet a kicsi. Ilyenkor ne zavarjuk meg!
Adjál puszit a néninek!
A kisgyerek csakis aranyos lehet, mint egy cica. Leginkább olyan idős nagynénik vélik így, akiknek kevés valós tapasztalatuk van a gyerekekkel. A gyerek az első naptól kezdve rendelkezik saját személyiséggel, és képes kifejezni (érzelmi) szükségleteit.
Műanyagok nélkül
A saját óvodáskorunkból ismert festék, gyurma mellett érdemes újabb típusú termékekkel is megismerkednünk, és ezeket kisgyerekünk kezébe adnunk. Készíthetünk házilag tapintófüzetet, megismertethetjük az agyaggal és a színes gyapjúval is.
Babaszállítás biciklivel
Ha gyermekülést választunk, részesítsük előnyben azokat a modelleket, amelyek egészen a talpig védik a gyermek lábát. Mire kell még odafigyelni?
Úszótanfolyam kicsiknek
A pancsolni szerető gyereket már három-négy éves korában is elvihetjük úszótanfolyamra. Általában a medence vízmélységétől függ, hány éves kortól veszik fel, hároméves kor alatt azonban ritkán eredményes az úszásoktatás.
Mikor kezd el járni a kisgyerek?
A szülők körében elterjedt az a tévhit, hogy a kicsik az első szülinapi tortájukhoz két lábon szaladnak oda. Valójában erre csupán a gyerekek kisebb hányada képes, és felesleges is ez az elvárás.
Dobozvilág
Soha nem lehet megunni, kifogyhatatlan játéklehetőséget kínál, fejleszti a kreativitást és környezetbarát - nem méregdrága játékszerről van szó, mindezt egy kartondoboz kínálja. Nem kell hozzá más, csak a gyermeki fantázia.
Nyugitippek sajtkukacoknak
Ha kisgyerekünk nem képes saját játékára sem figyelni, a kérdésére adott választ meghallgatni, képtelen mással együtt játszani, legalább rövid ideig egy dologgal foglalkozni, apró lépésekben szoktassuk némi türelemre, önfegyelemre, kitartóerőre.
Biciklis kirándulások
A sportos szülők kisgyerekeikkel együtt is folytatni szeretnék kedvelt időtöltésüket. Bár Magyarországon sajnos még kevés helyen valósultak meg ennek feltételei, térképezzük fel bátran a lehetőségeket.
Vad hancúrozás
Az óvatos, szemlélődő gyereknek is jót tesz, ha rendszeresen megmozgatjuk. A lengetős játékok során nemcsak egyensúlyérzéke fejlődik, hanem szüleibe vetett bizalma is: kicsit fél, de jó érzés apa biztos, erős kezében lenni.
Mindennap mozgás!
A legtöbben tisztában vannak a mozgással járó alapvető fizikai előnyökkel. Akinek jobb az állóképessége, az kitartóbb, tovább bírja a terhelést. Azok a gyerekek, akik kielégíthetik mozgásigényüket, ráadásul könnyebben is kezelhetők.
Ezért jó az építőjáték
Ahogy a kisgyerek elindul világfelfedező útjára, megszületik benne az igény, hogy a megismert világot újrateremtse és kedve szerint alakítgassa.
Zörgő levelek, kopogó makkok
Sétáljunk nagyokat az őszi avarban, és hallgassuk élvezettel a lábunk alatt zörgő leveleket. A kisgyerekek különösen szeretnek zajt csapni, még egy bottal is megcsapkodhatják a vastag levélszőnyeget, s akár meg is hempereghetnek benne.
Biztonságos bicajozás
Mielőtt beruházunk egy kerékpáros gyerekülésbe, legjobb, ha valamelyik ismerősünk kerékpárján kóstolunk bele a közös biciklizés örömeibe és nehézségeibe.