Kisgyerek
Veszettség (lyssa, rabies) elleni oltás
A veszettség egyfajta speciális agyvelőgyulladás. Kórokozója a veszettség vírus. A betegség embernél és állatnál is minden esetben halálos végű.
A kisgyerek játékai
A szülők és a látogatóba érkező rokonok sokat foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy milyen játékot ajándékozzanak a kicsinek. A helyes döntéshez érdemes megismerni a kisgyermekek játszási szokásainak fejlődését.
Ha rossz a gyerek
Mit lehet tenni, ha "rossz" a gyerek? Tekintsünk kicsit a "színfalak" mögé.
A kisgyerek és a tévé
Az élet első három évében jobb, ha a gyerek egyáltalán nem néz televíziót - így összegezhető az amerikai gyermekgyógyászok akadémiájának (AAP) ajánlása.
Elszakadás – Te el tudod engedni a gyermekedet?
Léteznek fiúk, lányok, illetve férfiak és nők, akik még érett felnőtt korukban sem váltak le a szüleikről. A túl szoros, elszakíthatatlan kötelékek akadályozták őket? Vagy az önbizalomhiány, a félelem az önállóságtól, a harctól, a kritikától?
A lábadozás időszaka
A betegség hosszabb-rövidebb ideig tartó folyamat, mely folyamat vége a lábadozás, amit a szülők és ápolók egyaránt nagyon várnak.
Kell-e félni a kádmanótól?
Szinte valamennyi kisgyerek fél valamitől. Árnyéktól, villámlástól, rejtélyes zajoktól vagy éppen rovaroktól, bogaraktól.
Rendezetlen fogacskák
Egyik olvasónk, egy másfél éves kislány anyukája levelében aggódva számolt be arról, hogy négy-öt hónapja észrevette: gyermeke alsó fogsora "alapállapotban a felső fogsor előtt van", tehát az alsó fogsor a felső elé harap.
Állati szőr okozta allergiás betegségek
Klinikai megfigyelések, bőrpróbák, provokációs kísérletek alapján, ma a legtöbb allergizáló anyag az adott betegre vonatkozóan meghatározható. A legrégibb megfigyelések az állati szőrök asztmát okozó képességét igazolják.
Mit egyen a beteg gyerek?
Hűvös időben gyakran megbetegszik még az otthon nevelt baba is, főként, ha idősebb testvére már közösségbe jár.
Mintaétrend 1-3 éves gyermekeknek
Milyen ételeket ajánl a dietetikus a kisgyermekek táplálásához? Az ötletadó mintaétrendből kiindulva az anyukák is könnyen változatossá tehetik az étkezéseket.
Az 1-3 éves korú gyermekek táplálása
A fejlődés és növekedés csecsemőkorban a legintenzívebb. Egyéves korra a kisgyermekek súlygyarapodása lelassul, és egyenletes ütemben növekszik a serdülőkor végéig.
Ha kórházba megy a gyermekünk…
Ha kórházba megy a gyermekünk, az az egész családnak nagy megrázkódtatás. Abban, hogy a gyermek hogyan tűri a kórházat, a betegségen kívül az életkor, az értelmi és érzelmi fejlettség, illetve az is közrejátszik, hogy milyen a szülő és a gyermek viszonya.
Bölcsőde-betegség
Már a méhen belül gátlódhat valamely immunanyag képzése. Többféle gátlás eredményeként a gyermeket ezernyi fertőzés veszélyezteti, melyek gyakori ismétlődése még inkább kimeríti az immunrendszert.
Szeretet, türelem, biztonság
"Tükröm, tükröm, mondd meg nékem: ki a legjobb szülő?" Te vagy a legjobb szülő - feleli a tükör -, de mégis van nálad jobb szülő is a világon!"