Kisgyerek
Nyílt levél az apának, aki nem akarja, hogy a felesége visszamenjen dolgozni
Vannak anyák, akik szívesen maradnak otthon akár három évet is a kicsivel. Mások hamarabb visszamennének dolgozni. De mit szól ehhez az apa? Ez a nyílt levél neki íródott.
Biliktől a mini vécéig – A 8 legjobb szobatisztaságra szoktató eszköz
Úgy gondolod, gyermeked készen áll rá, hogy elhagyja a pelenkát? A folyamathoz egész sokféle segítő eszköz kapható a különféle biliktől egészen a mini vécéig. Nézzük, melyik mikor ideális!
10 dolog, amit csak az eleven gyerekek szülei érthetnek meg
Az eleven, "élénk" típusú gyerekek intenzívebbek, energikusabbak, harsányabbak, mint társaik. Másképp érdemes közelíteni hozzájuk, a temperamentumuk miatt számos nevelési módszer nem működik náluk.
A szókincs fejlődése
Egy iskolázott gyermek szókincse 30-40 ezer szóból áll. Ez a tekintélyes szókészlet azonban hosszú ideig épül, és az ide vezető úton több fontos állomás is van.
Két szó, amivel leállíthatod a hisztit
Egy apa kitalált valamit, amivel a legtöbb vitát le tudja zárni és az indulatokat is csillapítja.
Így fejlődhet jól a gyerek kézügyessége
Amit kézügyességnek nevezünk, az valójában a finommotoros képességeket takarja, olyan tevékenységeket, melyek során a gyermek a kéz és a csukló apró izmait használja precíz, koordinált mozgások végzésére.
3 ok, amiért szülőként kevesebbet kéne aggódnunk
Mi, szülők, tele vagyunk aggodalommal, ha a gyerekeinkről van szó. De sok dolog, ami miatt a szülők aggódnak, kisebb hatással vannak a gyermekek hosszú távú jóllétére, mint gondolnák.
6 fontos tápanyag a kisgyermek agyfejlődésének támogatására
Az egészséges, tápláló ételekre nem csupán a növekedéshez van szüksége egy kisgyereknek, hanem az agyfejlődés támogatásához is. Milyen tápanyagokkal segíthetjük ezt a folyamatot, és hogyan építhetjük be ezeket a gyermek étrendjébe?
Tud beszélni a gyerekem, mégis visszavált babaüzemmódba
Mi lehet az oka annak, ha a gyermek, aki már megtanult beszélni, helyesen ejteni a szavakat, időnként úgy beszél, mint egy baba?
Ez az előnye a strukturálatlan időtöltésnek a gyerekekkel
Amikor a gyerekekkel való időtöltésre gondolunk, sokszor valamilyen ütemezett, tervezett tevékenység juthat eszünkbe.
“Engedd oda az apját is a kicsihez!” – nyílt levél a gyerekét kisajátító anyának
Szülőnek lenni közös játék - nem ellenfelek, hanem társak vagytok.
Öleld meg akkor is, ha “rosszul viselkedik”
Nem kell attól tartani, hogy ha megöleled, azzal az esetleges "rossz viselkedését" erősíted.
Milyen tünetei lehetnek a gyerekeknél a delta variánsnak?
A korábbiaktól eltérő tünetei lehetnek a Covid-19 delta variánsának a gyerekeknél?
Nincs olyan, hogy fiú- vagy lánycipő, csak az számít, mi tetszik a gyereknek!
Egy anya rácsodálkozott, mennyire tetszenek a rózsaszín cipők a kisfiának. És úgy volt vele, hogy miért is ne...?!
A gyerekek értelmi fejlődése az első 3 évben
A gyerekek első három éve nemcsak a mozgásfejlődés terén, hanem az érzelmi-szociális és kognitív fejlődés terén is jelentős változásokat hoz. Nézzük, melyek a legfontosabb mérföldkövek!