Ha neveletlen a gyerek
– Gyerekpszichológushoz járni nem nagy dicsőség – vallja be Márta. – Pláne úgy, hogy az osztályfőnök ad egy telefonszámot, azzal a hozzáfűzött mondattal, hogy talán még nem késő. A szakembernél kellett szembesülnünk azzal, hogy a fiunk képtelen elfogadni a szabályokat, kezelhetetlen, zsarnoki módon viselkedik. És ekkor kezdődött a saját kálváriánk is, hiszen ki kellett mondanunk, hogy rossz elveket követve neveltük a gyerekünket.
Talán oda vezetném vissza a történetet, hogy a hatvanas évek végén születtem, amikor minden szülőnek pontosan megmondták, hogyan és miként bánjon a gyerekével. Hogy háromóránként etesse, éjszaka ne vegye ki, adja hamar bölcsődébe… és sorolhatnám. Mikor terhes lettem, sokat beszélgettünk erről az anyukámmal, és én már akkor megfogalmaztam, hogy a gyerekemet nem akarom majd ilyen poroszos elvek szerint nevelni. És meg is próbáltam máshogy.
“Túl liberális” – mondta sok ismerősöm, de volt, aki keményen fogalmazott: “A fejedre nőtt a gyerek!” Pedig dehogy akartam én ezt. Csak valahogy elcsúsztak a dolgok. Eleve későn jött össze, harmincöt elmúltam, mire a hosszas próbálkozások után megfogant a fiam. Végigidegeskedtem a terhességet, a szülés se volt diadalmenet. Óvtam-védtem mindentől.
Először a hidegtől, széltől, aztán az egész világtól, de főleg azoktól az emberektől, akik lépten-nyomon beleszóltak a nevelésébe. Ma már úgy gondolom, hogy ezek a kéretlen tanácsadók nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy kiesett a gyeplő a kezünkből.
Amikor csecsemő volt, és felvettem, már azzal riogattak, hogy elkényeztetem. Az is baj volt, hogy sokáig szoptattam, hogy éjszaka felkeltem hozzá, hogy a karomban vettem… Eljött az idő, amikor már minden megjegyzésre ugrottam. Minek szólnak rá a játszótéren, ha szórja a homokot? Miért akar kioktatni az óvónő, és miért vág pofákat az úszóedző? Nem hallgattam senkire.
A gyerekpszichológussal sikerült valamennyire felfejteni a szálakat, és elindulni egy másik úton – ami, bevallom, nem könnyű. A fiam dührohamot kap, ha nemet mondok, és képes napokig duzzogni, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt ő szeretné. De muszáj kitartanom az álláspontom mellett, különben még zsarnokibb lesz, és még nehezebb lesz majd később érvényesülnie az életben.
Régen még senki sem kényeztetett
Szvetelszky Zsuzsa, az ELTE kutatója megerősíti, hogy sokan egyfajta kompenzációként is felfogják a gyereknevelést, megadva mindent a gyereknek, amit ők nem kaptak meg. Az is tény, hogy a mai gyerekekre nagy hatással van a fogyasztásorientált társadalom, a média pedig támogatja ezt, ami szintén a kényeztetést nyomatékosítja.
Számos visszajelzés érkezik a kortársaktól, ha valami menő cuccot kap a gyerek, és persze a reklámok által sugallt elégedettség is ezt a célt szolgálja. A szülők aztán beleesnek a kompenzálás csapdájába, miközben őket is nagyban befolyásolják a média hazugságai. Így áll elő az a helyzet, hogy mivel nem tudnak elég időt tölteni a gyerekkel, drága játékok vásárlásával próbálják enyhíteni a bűntudatot.
– A kényeztetés fogalma egyébként nem olyan régóta van a köztudatban – mondja a kutató. – Viktória királynő kora óta foglalkoznak a gyerekneveléssel, addig nem volt lényegi kérdés, hogy mit egyen a kicsi, mikor áll fel, mikor beszél, a nevelési elvekről meg ne is beszéljünk. De nem kell ennyire visszamenni az időben – nagyanyáink, akik látástól vakulásig dolgoztak, szintén nem estek a kényeztetés csapdájába. A modern kor asszonya azonban gyerekprojektben gondolkodik, eleve addig nem szül, amíg mindent meg nem tud adni a gyerekének, így aztán nem csoda, ha könnyen a gyereke rabszolgájává válik.
Miért kell a korlát?
A gyerekpszichológus rendelőjében egyre gyakrabban fordulnak meg tanácsot kérő szülők. – Hisztis, nem lehet vele bírni, nem tud beilleszkedni a közösségbe, túlságosan akaratos – említi a leggyakoribb problémákat Standovár Sára gyerekpszichológus.
A szakember úgy véli, hogy ezek mögött egyrészt az áll, hogy minden megengednek a gyereknek, másrészt pedig az, hogy szélsőségesen ráhagynak valamit (például hajnalig tévézhet, órákig számítógépezhet).
– Tényleg súlyos lehet a helyzet – folytatja. – Mert bár kívülről csak annyi látszik, hogy engedetlen és erőszakos, belül retteg és szorong. Neki nem az lenne a dolga, hogy irányítson, hanem az, hogy biztonságban érezze magát a szülei védelmében, akik keretet szabnak a veszélyes világnak. Ehhez képest már kisgyerekként azt éli meg, hogy neki kell boldogulnia a szembejövő helyzetekkel. Valljuk be, ez óvodásként is ijesztő lehet, nem hogy még korábban…
Iskoláskorra egyre nehezebb lesz. A közösségbe nem igazán tud beilleszkedni az, aki képtelen alkalmazkodni és elfogadni. Az iskolában folyamatos tanulási nehézségei lehetnek, miközben lehet, hogy a képességei alapján kiváló gyerekről van szó. A végén aztán úgy nő fel, hogy csak elvárásai, jogai lehetnek, kötelezettségei pedig nem. Az ilyen ember miként fog megfelelni a munkahelyén, a családi életben?
Nincs kőbe vésett szabály arra, hogy mikor kell korlátot emelni. Az élet adja a helyzetet, és arra kell jól reagálni. Amikor a gyerek elkezd járni, egyértelművé válnak a keretek: nem lehet lefutni az útra, nem lehet a boltban ordítva rohangálni, és nem lehet mindent megvenni… Persze fontos, hogy mellette meglegyen a magyarázat és a jó kapcsolat a szülővel. Nem kell diktátornak lenni ahhoz, hogy ő pedig elfogadja a szabályokat.
– Arra bátorítanám a szülőket, hogy hallgassanak a belső érzéseikre, hiszen ők értenek a legjobban a gyerekeikhez – tanácsolja a gyerekpszichológus. – Azt gondolom, ha valami szélsőséges, akkor biztosan nem működik. A poroszos nevelésre kaptuk válasznak a “liberálist”, így az érzelemmentes szigorból jött az érzelmileg éretlen elkényeztetés. Mindkettőben szorong a gyerek. De ha úgy tekintünk ezekre, hogy az egyikből örököljük a szülői irányítást, a kereteket, a másikból a gyerek figyelembevételét, a ráhangolódást és a szeretetet, nos, akkor máris megvan a recept.
Kapcsolódó cikkek:
- Top 5 tiltólistás dolog a gyereknevelésben
- A francia gyerek nem dobálja a kaját!
- Lehet agyonszeretni egy gyereket?
Kapcsolódó cikkek
