Kisgyerek

Rabszolgák vagyunk vagy családanyák? – A házimunka mindenkinek második műszak

Nagyon sokat dolgozunk, túl sokat - ez már önmagában nem jó. Ha a terhek egy részét a nő duplán viszi, akkor a dolog még igazságtalan is.
2021. Augusztus 02.

A férfi hazaesik a munkából, és leül a tévé elé egy sörrel a kezében focit nézni. Ismerjük a sztereotip képet, ami azért sztereotip, mert általánosít, vagyis nem egészen így igaz, nem mindenkire, de talán még a többségre sem. Ez a bizonyos kép a lusta, önző férfiról szerencsére egyre kevésbé igaz. Vagy csak én látom így, magam körül, a kis fővárosi, átlag-képzettségű, legalább közepes lehetőségekkel megáldott környezetemben?

Merthogy én egyáltalán nem ilyen férfiakat, apákat látok magam körül. Az apák, akiket én ismerek, főznek, szerelnek, ügyintéznek, szállítanak, cipelnek, gyereket gondoznak. Lehet, hogy a takarításból, mosásból, vasalásból nem olyan mértékben vállalnak részt, mint a velük élő nők, de még abba is bele-belenyúlnak, ha úgy alakul. És nyilván vannak olyan családok, ahol ezen munkák közt is van olyan, ami kimondottan a férfi reszortja – egyszerű szokásjog alapján. Persze tudom, ez a ritkább.

Ugyanakkor valószínűleg rengeteg az a férfi is, aki elnézi, hogy mindent a felesége (élettársa) csinál otthon illetve a gyerekek körül, az ő munkaidő utáni ideje pedig egyszerűen szabadidő, pihenőidő. Azt gondolom viszont, hogy akkor ott más, nagyobb problémák is vannak. Ez nem egyszerű munkamegosztási kérdés, hanem súlyos látlelet az adott párkapcsolatról, az egymáshoz való viszonyulásról, egymás (nem) tiszteletéről. Ne szépítsük: a szeretet hiányáról.

De ne válasszuk szét ennyire a társadalmat: képzetlen tudatlanokra, önző, rossz házasságban létezőkre, akik e téren igénytelenek, és felvilágosult értelmiségre, akik bezzeg empatikusak a másik féllel, és egymást tisztelő kapcsolatban élnek. Nyilván nem itt vannak a törésvonalak. Sőt, az talán nagyobb igazságtalanság, ha egy amúgy átlagosan jó kapcsolatban finoman azért a másikra van tolva a munkák egy része – csak úgy elnézve, hogy “hát így alakult”. Nem látványosan, bunkó módon, tévé előtti sörözéssel előadva, inkább csak úgy észrevétlenül. Mert mire apa megjön, tulajdonképp már kész is a takarítás, valaki levitte a szemetet, a gyerek átpelenkázva, megetetve, a családi ügyek letelefonálva, elintézve, mosás, mosogatás kész, ebéd megvan… Sehol egy kis kosz, rumli. Márpedig ami nem látszik, az olyan, mintha rendben lenne. Amikor minden klappol, az nem feltűnő. A mögötte lévő energia és személy is láthatatlan.

És akkor meg is érkeztünk a téma kulcsfogalmához: “láthatatlan munka”. Így hívnak minden olyan tevékenységet, amit szükségből végzünk, mások érdekében (is), mégsem jár érte fizetés. Természetesnek vesszük, hogy kell csinálni, de az már nem egyértelmű, hogy kinek. Az évszázados tradíció azt diktálja, hogy többségét a nők végezzék, csakhogy közben teljesen megváltozott a világ. A nők is munkába álltak, sőt, már illik őket is emberszámba venni, na jó, mondjuk úgy inkább, hogy a férfiakkal egyenrangúnak tekinteni. Ám mivel sokaknak a régi felállás kényelmesebb volt, a láthatatlan munka sok fajtájának elvégzése valahogy “rajta ragadt” a nőkön. És innen már egyedi párkapcsolati küzdelmek tárgya, hogy melyik családban hogyan osztják el.

Egy sor nemszeretem-munka

De akkor nézzük is meg pontosabban, mik ezek a munkák, és szögezzünk le néhány fontos tényt és alapelvet, amit nem mindig szokás!

  • mindenféle házimunka a takarítástól a mosáson, mosogatáson, vasaláson át a főzésig
  • a gyerekek gondozása, ellátása, nevelése
  • az idős hozzátartozókról való gondoskodás
  • életszervezés, logisztika, óvodai, iskolai, orvosi ügyek, adminisztráció
  • háziállatok, egyéb állatok ellátása
  • bevásárlás
  • pakolás, szállítás
  • ház körüli munkák, javítás, szerelés, beüzemelés
  • kerti feladatok

Szándékosan csoportosítottam így a tevékenységi köröket: az első részbe tettem azokat, amikre gyakran szokás hivatkozni olyan kommentárral, hogy azok főként a nőkre hárulnak. A második részbe soroltam olyanokat, amiket ritkábban emlegetünk, és – legyünk őszinték – a legtöbb helyen a férfiak többet végeznek ezekből, de legalábbis hasonlóan osztoznak bennük a felek.

Mert ha láthatatlan munkának tekintjük a vasalást és a porszívózást, tekintsük annak a fűnyírást, a cipekedést, a kocsiba pakolást, a rokonszállítást, a tetőjavítást is!

Igen, tudom, hogy rengeteg nő van, aki kerítést fest, bútort szerel össze, ás vagy éppen vakol, ha arra van szükség, ha nem csinálja meg más vagy egyszerűen csak kedve van hozzá, esetleg úgy gondolja, neki jobban megy. Most azonban inkább tendenciákról, jellemző eloszlásokról beszélnék, hiszen egyrészt számít, hogy mi az uralkodó attitűd, másrészt viszont mindenkinek az a legfontosabb, ahogyan az ő kis közösségében működnek (vagy nem működnek) a dolgok.

A tények

Lehet gondolkodni persze így meg úgy, de a kutatások alátámasztják, hogy a nőkön mindenképpen több a teher. “A férfiak háztartásellátásra fordított ideje a családi életciklus minden kategóriájában nőtt 1999-2000 óta, és ennek eredményeképpen csökkent a nemek közötti különbség az otthoni munkavégzésben – írja tanulmányában Sebők Csilla szakértő (KSH Szociális statisztikai osztály), az azonban továbbra is változatlan, hogy a nőkre számottevően több otthoni feladat hárul, mint a férfiakra” – teszi hozzá.

A háztartási munkamegosztás nemi egyenlőtlenségeinek vizsgálatai egyébként a világban mindenhol ugyanazt az eredményt adják: a foglalkoztatás tényétől függetlenül a nők több időt fordítanak a házimunkára, illetve az otthoni tevékenységeknek nagyobb hányadát látják el, mint a férfiak. A kutatások további közös pontja, hogy megállapították, a nők és a férfiak által végzett háztartási feladatok összetétele eltérő. A háztartási munkára továbbra is jellemző a nemi szegregáció, a nők elsősorban azokat a feladatokat látják el, amelyek tradicionálisan “női” munkaként élnek a köztudatban (főzés, mosás, takarítás), míg tipikusan “férfi” feladatnak a ház körüli és a kerti munkák (fűnyírás, sövényvágás), illetve a javítás és a karbantartás számít. A két típusú feladat időigénye, gyakorisága azonban eltérő, a “női” rutinjellegű munkák többnyire rendszeres, napi tevékenységek, kevés rugalmasságot engednek meg. A feladatok harmadik csoportját az ún. “semleges” munkák (vásárlás, számlafizetés) alkotják, amelyeket megosztanak a párok – olvasható ugyanitt.

Az összes vizsgált társadalmi csoport közül a gyermekgondozási ellátásban részesülő nők töltik a legtöbb időt háztartási munkával, 542 percet, azaz 9 órát. A másik végponton a tanulók vannak, akik a háztartási teendőkre napi átlagban egy órát fordítanak, azonban már itt is kimutatható a nemek közötti eltérés, a fiúk háromnegyed óránál is rövidebb időt, míg a lányok 81 percet segítettek az otthoni feladatokban az utolsó vizsgált periódusban.

  • Kapcsolódó: A mosogatásért nem jár dicséret

    Pontosan mennyit ér?

    Attól, hogy egy munka láthatatlan anyagi szempontból, nagyon is van forintosítható értéke. Ha beleszámítanánk a GDP-be, az akár 25%-kal is magasabb lehetne adott országban. 10,9 trillió dollár – hatalmas szám. Már öt éve is ennyit kerestek egy év alatt mindazok, akik láthatatlan munkát végeztek. Ez akkora összeg, ami akkor meghaladta az ötven legnagyobb világcég összes bevételét! Magyarországon a népesség több időt fordít fizetetlen munkára (214 perc/nap), mint fizetett munkára (164 perc/nap) a legutóbbi, 2009/2010. évi időmérleg-felvétel alapján. Mivel a házimunkák egy részét ma meg is vásárolhatjuk (takarítónő, bébiszitter, házhoz szállítás, mosási-vasalási szolgáltatás, ételrendelés…), magunk is megnézhetjük, mennyit keresnénk ezekkel, ha pénzért végeznénk őket. Íme, egy egyszerű kalkulátor erre – többségünknek több százezerrel több bevétele lenne, ha találna valakit, aki fizetne ezekért a dolgokért. Ez persze azt is jelenti, hogy ha csak ránk hárulnak, akkor a párunk ezen összeg felével tartozik nekünk – van már olyan bírósági döntés, ami alapján váláskor sikerült is kifizettetni ezt.

A háztartási munkával töltött idő mennyisége szoros összefüggést mutat azzal, hogy hány fős a család, hány és milyen életkorú gyermekek élnek a családban. A férfiak a legtöbb házimunkát abban az esetben végzik, ha egyedül élnek, míg a nőknél e feladatok ellátására fordított idő párhuzamosan nő a tagok számával. A 18 éves vagy fiatalabb gyermekek száma szerint viszont hasonló trend bontakozik ki mindkét nemnél: a nagyobb gyermekszám mindkét szülő számára több házimunkát jelent. A legtöbb házimunkát a 0-5 éves gyermekkel rendelkező apák végzik, majd a 6-14 éves gyermek(ek)et nevelők – áll a tanulmányban.

A nők heti 6 órával töltenek többet főzéssel és háztartási munkákkal, mint a férfiak, valamint heti 10 órával fordítanak többet csecsemőgondozásra, gyermeknevelésre – 2013-ban legalábbis még ezt mutatták a felmérések. Ez éves szinten 832 óra többletet jelentett, ami 104 munkanap… Ezt úgy kell érteni, hogy mellette a legtöbben fizetett munkavállalók is, nyolc órában.

Azóta persze eltelt nyolc év, viszont jött egy koronavírus-járvány is, ami megint csak a nőket sújtotta hátrányosabban e téren (noha joggal gondolhatnánk, hogy ha már a férfiak is otthon maradtak, akkor jobban odatették magukat). Hatására ők heti 5,2 órával, míg a férfiak 3,5 foglalkoztak többet az otthoni dolgokkal, beleértve a gyerekekkel való tanulást is. 

A kulcs a megállapodás

Én úgy gondolom, nincsenek szabályok, és ez így van jól. Mert így mindenki kialakíthatja a saját párkapcsolati szabályait. Vagyis általánosan nem mondhatjuk, hogy az a jó, ha mindenki minden feladatot csinál, vagy ha patikamérlegen mérik ki, hogy ki mennyit vállal. Inkább az a fontos, hogy konszenzus legyen a beállt rendben, és az ne legyen senki irányában aránytalan, vagyis igazságtalan.

Simán lehet, hogy valaki ötször inkább vasal, mint bevásárol, szívesebben benyeli a fűnyírást, mint hogy kutyát sétáltasson, esetleg rosszul főz, viszont prímán fürdet, és ezzel nincs is semmi baj, amíg nem mindenki csak füvet nyírni akar vagy gyereket fürdetni. A cél az, hogy minden legyen elvégezve, és a serpenyőkben nagyjából egyformán legyenek a terhek. Vagy ha nem egyformán vannak, az ne okozzon gondot valamelyik félnek. El tudom képzelni ugyanis azt is, hogy valaki azt mondja: hagyd, szívesen megcsinálom – és közben úgy is gondolja. Nem zavarja, hogy kétszer annyi házimunkát végez, mint a másik, mert szívesen csinálja, és akkor nyugodt, ha ő csinálja meg. Ideális esetben a másik fél is tesz közben a kapcsolatért, a családért, csak más jellegű dolgokat. Akár több túlórát vállal. Még egy olyan felállás is elképzelhető, hogy a férfi “csak” pénzt keres, a nő pedig “csak” háztartásbeli.

A fontos az, hogy mindketten tekintsék egyformán értéknek a családot, és hasonló elhivatottsággal, energiákkal legyenek hajlandók tenni érte – akár nemszeretem dolgokat is (abból ugyanis jó sok van).

Ami biztosan nem tisztességes, és nem tartható, ha bármelyik fél azt mondja: “ez a nők dolga”. Vagy: “ez a férfiak dolga”. Nincs ilyen ugyanis. Talán a nehéz súlyok cipelése az egyetlen, ami inkább a férfiak dolga lehet, de ez is testalkat kérdése. Az persze nem baj, ha mindenki olyasmit csinál, amihez jobban ért. Persze az gyanús, ha az egyik fél sosem csinál semmit igazán jól…

Könnyű neked, gyesen vagy…

Speciális terület a gyerekek, idősek gondozása. Sokan gondolják ugyanis, hogy ez is “jobban való” a nőknek. Ezen lehet vitatkozni, és persze sokféle nő, és sokféle férfi van. Hasznosabb talán”nőies” és “férfias” tulajdonságokról, készségekről beszélni, hiszen ezek mindkét nemnél előfordulhatnak. (És akkor talán a “besegít” igét is elfelejthetjük egy életre.) A legjobb talán az, ha nem általánosítunk, csak magunkról és a párunkról gondolkodunk ebben a kérdésben. Érdekes egyébként a szülők és a gyerekek viszonya e tekintetben. Kétségtelen, hogy ha nagy merítésben nézzük, a nők több időt töltenek a gyerekekkel, többet foglalatoskodnak velük. De vajon miért? Nem feltétlen szándék kérdése ez sem. Van férfi, aki úgy érzi, “kivették a kezéből” ezt a kompetenciát. Ő pelenkázott volna, de az első években párja olyan szimbiózisban volt a babával, hogy valahogy megmaradt ez a féloldalas felállás. Vannak nők, akik ebben érzik kiteljesedni magukat annyira, hogy az apa kevésbé fér oda a gondozási teendőkhöz – persze lehet, hogy egy idő után nem is erőlteti. Természetesen van példa az ellenkezőjére is: a nő igényelné a több segítséget, de hiába.

A dolgot a gyes intézménye is megkavarja (nem így hívják ma már, csak az egyszerűség kedvéért írom így), merthogy többnyire a nő van gyesen, tehát csinálja csak a “babás dolgokat”, ugye. Na de meddig? Ha gazdaságilag nézzük, akkor mondjuk nyolctól négyig, mint párja a munkáját. Az utána lévő idő bizony közös, azért már senki nem fizet (és most tegyük félre azt a kérdést, hogy vajon a gyes összegével mennyire van eleve megfizetve ez a “munka”, és azt is, hogy sok választási lehetőség nincs: vagy az egyik megy gyesre vagy a másik. Külön kérdés lehetne, hogy a gyes vajon kiváltság, mert “ingyenpénz” vagy hátrány, hiszen egy jelentős bevételcsökkenésről van szó).

Tudom, nehéz kérdések, és nincs rájuk mindig egyértelmű, mindenkire érvényes válasz. Nos, a sokat szidott, alaposan félreértett ‘gender’ fogalom pont ezt jelenti: ne nemek szerint gondolkodjunk, hanem tények, etikai elvek és valós szükségletek mentén. Merthogy a nem önmagában nem jelent semmit a biológiai adottságon kívül, viszont szinte bármit rá lehet pakolni társadalmilag – kinek mit kényelmes éppen. A legtöbb kérdésben azonban teljesen felesleges nőkre és férfiakra osztani a világot, és eszerint gondolkodni. Sokkal több értelme van azt nézni, hogyan jó élni, hogyan lehet működőképes és harmonikus egy család, ki mit vállal be érte személyisége és képességei szerint. Ennek semmi köze ahhoz, hogy ki a férfi és ki a nő, nem igaz?