A ritmus szabályos váltakozást jelent adott időegységen belül (hangokét, szótagokét, mozdulatokét), és ha belegondolunk, nyilvánvaló, hogy az emberi mozgásformák jelentős része, így a mászás, a futás, az ugrálás vagy a séta is ritmusos mozgás, amelynek üteme van, és amely problémássá válik, ha nem tudjuk ritmikusan végezni.
A ritmusnak ezzel együtt nemcsak a mozgásban van jelentős szerepe. Már az anyaméhben is detektálható ritmikus, az anya hangjára végzett mozgás, ami beleszólhat a kötődésbe, közelmúltbeli vizsgálatok pedig abba az irányba mutatnak, hogy gyermekkorban szoros összefüggés állapítható meg a ritmikai érzék és az olvasási képesség között, a ritmikus tevékenységek (mindenekelőtt a zene és a tánc) pedig az időbeli és a térbeli gondolkodást is fejlesztik.
- Kapcsolódó: A zene hatása a gyerekre – Tények, tévhitek
Ami az olvasást illeti, a szakemberek mai tudása szerint azok, akik jobban tudják követni a ritmust, erősebb idegi reakciókat adnak a beszélt hangokra is. A BBC-nek nyilatkozó amerikai neurobiológus professzor, Nina Kraus szerint “a vizsgálatainkból kiderült, hogy a gyerekeknek, akiknek nehézségeik vannak az olvasással, egyúttal a ritmuskövetéssel is meggyűlik a bajuk.” A szavak ugyanis – akárcsak a zene – különálló hangokból épülnek fel, ennek megértése pedig fontos része a gyermeki nyelvtanulásnak. Erre alapozva tudnak aztán a gyerekek szavakat formálni, és ennek jó sokáig a hallás, a hangfeldolgozás az alapja, amitől a ritmus sem választható el.
Zene és mozgás
A ritmusérzékről (vagyis hogy képes-e valaki a mozdulatait a hangokhoz, ütemekhez igazítani) sokan hihetik úgy, hogy velünk született adottság, és bár a genetikának is szerepe van benne, a ritmusérzék fejleszthető. Elsőre valószínűleg mindenkinek a zene jut eszébe erről, és nem is keresgélünk rossz helyen. De ahogy a témával foglalkozó pszichológusok fogalmaznak “nem elég csak hallani a zenét, érezni a ritmust ahhoz, hogy kialakuljanak az ehhez a területhez kapcsolódó új idegpályák”. A kulcs a zene és a mozgás összekapcsolása, vagyis gyermekünk akkor fejlődik, ha hallja a zene ritmusát, mozgását pedig megpróbálja ehhez igazítani.
Babák esetében, akik még értelemszerűen nem képesek táncszerű mozgásokra, már az is segít, ha ritmusra paskolgatjuk (nagyon finom) a hátukat, vagy ha őket a karunkba zárva táncolunk velük – tartva a ritmust. Érdemes változatos ritmusú zenéket választani: egyszer keringőt, másszor hiphopot, tangót vagy egyebet, lassút és gyorsat vegyesen. A cél a sokféleség. Később pedig érdemes arra biztatni őket, hogy csörgőikkel, apró gyermekhangszereikkel próbálják meg lekövetni az egyszerűbb ritmusokat.
Nagyobb, már önállóan mozgó gyerekeknek mutassuk meg mi magunk (vagy ha ez idegen tőlünk, mutassunk nekik ilyen videókat), hogyan lehet a zene ütemére táncolni vagy tornázni, és hogy ez mindenekelőtt örömteli tevékenység. Ne feledjük továbbá, hogy általában a gyerekdalok és -mondókák is ritmusosak, és akár ezeknél, akár a daloknál érdemes egy igen egyszerű, ám annál hatásosabb kísérőmozgást bevetni: a ritmusra tapsolást.
Ez ugyanis az egyik legjobb fejlesztőmódszer, amely kisgyerekkorban számos agyi területre jótékony hatást gyakorol, amelyek kapcsolatban lesznek később az olvasással (nem véletlenül tapsoltatják el például a szótagokat is az iskolában). Nem kell megijedni: már a legegyszerűbb ritmusú tapsolás is – 1-2-3-4, különféle sebességgel – jó választás.
Ha pedig gyerekünk érdeklődést mutat iránta, ebből a szempontból is érdemes támogatni az ismerkedést a hangszerekkel. Hiszen, ahogy a már idézett Kraus professzor fogalmazott: “Feltételezésünk, hogy a zenei gyakorlatok úgy fejlesztik az agyat, hogy magabiztosabban tudjon kapcsolatokat létrehozni hang és jelentés között – ez pedig alapvető fontosságú az olvasásban.”
- Kapcsolódó: A hangszer jót tesz a reakcióidőnek
Kapcsolódó cikkek
