A korábbi elképzelések szerint az anyának különleges (anyai) ösztöne van, emiatt jobban el tudja látni a gyereket, mint az apa. Ezt azonban cáfolja számos kutatás, amely rámutat arra, hogy a gyerek iránti érzések a terhesség és a szoptatás idején eltérőek és sokfélék, ugyanígy a szülői feladatokkal kapcsolatos attitűdök sem ugyanolyanok minden anyánál. Ha egyértelmű biológiai gyökerű dologról volna szó, nem létezne ennyiféle, egymástól gyökeresen eltérő beállítottság, hozzáállás.
Bizonyos szakértők szerint a szülő-gyerek kapcsolat már a születés előtt megkezdődik. Mivel a terhességet a nő éli át, ez a kapocs az ő esetében erősebb kell, hogy legyen – állítják. Ugyanakkor már több kutatás is bizonyította, hogy a gyerekkel való kapcsolat akkor is lehet szoros, ha a kötődést az anya a terhesség alatt nem élte át. Sőt, akkor is, ha magát a várandósságot sem élte meg – ezt mutatja az örökbefogadott, illetve béranyával kihordatott gyerekekkel való kapcsolat számos példája.
Aztán ott van a szülés és a szoptatás során termelődő, kötődést segítő hormon, az oxitocin. Kevésbé ismert tény azonban, hogy nem csak az anyáknál, hanem az apáknál is megindul az oxitocintermelődés ebben az időszakban, és ez hatással van a gyerekkel való kapcsolatra is.
A legnagyobb probléma az, hogy az anyák és apák gyerekhez való kötődését a legtöbb tanulmányban nem vetik össze, így nincs lehetőség a hasonlóságok és különbözőségek kiértékelésére. Az eddig eredmények azonban azt sejtetik, hogy az anya nem elsősorban biológiai, hanem inkább társadalmi okok miatt jelenik meg a köztudatban olyan szülőként, aki ösztönösen érzi és tudja gyereke minden szükségletét.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Medipress
Kapcsolódó cikkek
