Figyeljük meg néhány napon keresztül, milyen hangon beszélünk vele, hányszor szólunk rá, hányszor utasítjuk valamire, hányszor fejezzük ki nemtetszésünket a legkülönbözőbb módon. Hányszor nézünk a szemébe, miközben beszélgetünk, hányszor mosolygunk rá, hányszor nevetünk együtt valamin, hányszor táncolunk, szaladgálunk, játszunk vele önfeledten.
Vajon van olyan időszak napközben, amikor tapasztalhatja, hogy derűsek, mosolygósak, felszabadultak – egyszóval boldogok vagyunk vele? Fontos, hogy észrevegyük testi-lelki, szellemi szükségleteit, törődjünk igényeivel – nem kell mindet kielégítenünk, ám jelezzük, hogy tudunk róla. Fogadjuk el egyéniségét, tartsuk tiszteletben személyiségét! Szenteljünk neki egy kis időt, amikor csak az övé vagyunk.
Legalább a meghallgatás erejéig részt kell vennünk a számára fontos dolgokban, még ha azok jelentéktelen apróságnak tűnnek is. Kapcsolatunkban adódhatnak nehezebb időszakok: kistestvér születése, anyagi, munkahelyi gondok, tartós betegség. Nem csoda, ha rosszalkodással akarja magára vonni figyelmünket, vagy szeretetünket teszteli. Ebben az átmeneti időszakban is találjunk örömteli érintkezési pontokat: vasárnap reggeli ágyba bújás, esti mese, beszélgetés séta közben, éneklés.
Nem csak csecsemőkorban…
Természetes, hogy szeretjük gyerekünket, és az anya számára saját kisbabája a legaranyosabb, legdrágább. Figyeljük meg, hogyan alakul kapcsolatunk. A csecsemőtől nem várunk el semmilyen teljesítményt, minél gyengébb, minél kiszolgáltatottabb, annál inkább kifejezzük számára szeretetünket, gondoskodásunkat.
Legkésőbb a mindennapos játszótérlátogatások során szembesülünk anyatársaink büszkélkedéseivel, illetve személyesen is összehasonlíthatjuk saját gyerekünk fejlődését más hasonló korúakéval. Mit érzünk? Kellemetlenül érint, ha a miénk még nem beszél olyan sokat, nem mozog olyan ügyesen, és nem tart ott a szobatisztaság terén, mint ismerősünk kisgyereke? Illetve büszkeség tölt el, ha ezeken a területeken élenjár? Ugyan miért? Kisgyerekünk teljesítménye anyaságunk mércéje? Az anyák közötti versengés egy teljesítményorientált világba vezető út első lépcsője.
Óvodába lépve fokozódhat a helyzet, néha maguk az óvónők is feladatokat tűznek a szülők elé: megadják, hol kell tartania a gyereknek a fejlődésben, és ehhez mit kell tennie a szülőnek. Előbb-utóbb haragudni fogunk gyerekünkre, ha nem produkál megfelelően, és ezzel kínos helyzetbe hoz minket. Ne essünk ebbe a csapdába! Nagyobbacska gyerekünket is ugyanúgy szeressük, mint újszülöttünket. Úgy, ahogy van. Hibáival, tökéletlenségeivel együtt. Szeretetünket fejezzük ki számára is érezhető módon. Mindennap dicsérjük, ölelgessük, szeretgessük. Lehet, hogy tényleg nem olyan ügyes, okos, tehetséges, de nem is az eredményeiért és kiváló képességeiért szeretjük, hanem csak önmagáért, és ezt éreztetnünk kell vele.
Téged nem is szeretlek!
Természetesen rosszul esik a szülőnek, ha ilyet hall kisgyerekétől, mégsem szabad megsértődni. Előbb gondoljuk meg, miért mondta ezt. Egyszerűen nem tetszett neki, hogy megtiltottunk valamit? Maradjunk következetesek, és röviden magyarázzuk el, hogy mi szeretjük őt, éppen ezért nem engedtünk meg egy számára káros, veszélyes dolgot. Nehezebb a helyzet, ha gyakran ismétlődik a kijelentése, és egyéb jelekből is egyértelmű, hogy az egyik szülőt jobban kedveli. Ne tulajdonítsunk ennek túl nagy jelentőséget!
Gyakori, hogy a fiúk és a lányok egyaránt az anyjukhoz húznak, mert apjukat ritkán látják. Mások éppen ellenkezőleg, azonnal apjukra csimpaszkodnak, ha hazaér. Csak átmeneti jelenségről van szó, még ha hosszú ideig tart is. Rendszerint nincs komolyabb oka és következménye, persze ha viselkedésünkkel nem rontunk a helyzeten. A kedvelt szülő mindig éreztesse szeretetét párjával a kisgyerek előtt is. Ha a kicsi rácsimpaszkodik, vonja magához társát, üljenek le egymás mellé hárman. Ne játsszuk ki a kisgyerek érzéseit a másik szülő rovására, inkább dicsérjük meg, kedveskedjünk neki: “apa is ügyesen fel tud öltöztetni”, “de jó volt neked egész nap itthon anyával”…
Fonjuk szorosra kapcsolatunkat párunkkal, hogy a kicsi érezze, mi ketten együtt szeretjük őt, nem kell választania, hiszen csak szokásaink, munkánk szabják meg, melyikünk foglalkozik vele éppen.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
