Hétvégén étteremben ebédelni a családdal szuper jó dolog. Annyi, de annyi előnye van, hogy komolyan, izgulni kezdtem, nehogy kihagyjak valamit a felsorolásból: nem kell kifundálni, hogy mit főzzünk, amit aznap éppen mindenki szeret és hajlandó is megenni, nem kell hozzá bevásárolni, ami másfél óra, és nem kell az egész délelőttünket a konyhában tölteni. Ráadásul puccba vághatjuk magunkat, ami sokaknak külön ajándék, és ha még mindig vannak kétségeink, akkor tessék, itt a végső, mindent vivő érv: nem nekünk kell mosogatni, meg felpucolni az asztal (etetőszék) kétméteres körzetét. Hát nem csodálatos? De.
Ezzel a sok jóval – szerencsés esetben – egyetlen érv áll szemben, ez pedig az éttermi számla, amit végül ki kell fizetni. Egy év leforgása alatt hatalmasat változott a világ, és ha gazdasági válságról definíció szerint nem is beszélhetünk, kétségtelen, hogy a helyzet sokaknak rosszabbra fordult, aminek két oka van: a 25 százalékosra rúgó infláció, meg a rezsiköltségek, amik nagyjából kiszámíthatatlanná váltak.
Többszörös szorzó
A családi éttermi étkezés sosem tartozott az olcsó mulatságok közé, egyszerűen azért, mert mindent be kell szorozni hárommal, néggyel vagy öttel, attól függően, hogy hány tagú a család. Ennek megfelelően az egyik népszerű étteremben, egy talán olykor még kifizethetőnek hangzó, 12 ezer forintos „all you can eat” étkezés (vagyis ahol fix összegért annyit eszünk, amennyit akarunk) hétvégén, egy négytagú családnak 36 ezerbe kerül, úgy, hogy a gyerekek féláron fogyaszthatnak.
De ha „sima” vendéglátóhelyről beszélünk, az árak emelkedését akár fogásról fogásra, de a végösszegen is megfigyelhetjük. Míg korábban általában a középkategóriás jó éttermek (az a széles réteg, ami a kifőzde és a Michelin csillag között van) vigyáztak rá, hogy a drágább főételek ára is háromezer forint körül maradjon, ma már ennyiért csak egyszerűbb csirke- vagy sertéshúsos fogást lehet kapni. A minőségi halakból, marhából, kacsából, libából készült ételek ára inkább ötezer forint felett van. Azért a pénzért, amiért korábban főételt kérhettünk, ma már általában csak egy előételt vagy levest kapunk. A végösszeg pedig – szubjektív megfigyelésem szerint – nagyjából harmadával-negyedével lett több, mint tavaly volt. Tavaly még belefértünk négyen húsz-huszönötezerbe, idén már harminc- harmincötezer forint alatt nem nagyon jövünk ki sehonnan.
Ugyanígy látjuk az áremelkedést a munkahelyi konyhákon is: kétezer forint alatt ma már szinte lehetetlen megebédelni, még akkor is, ha nincs igényünk sem levesre, sem pedig desszertre. Vagy épp főételre nem futja…
Mindenki másképp alkalmazkodik
A világon sokféle anyagi- és élethelyzet létezik, de azt azért bátran kijelenthetjük, hogy a gyerekes családokat általában nem veti fel a pénz. Éppen ezért sokan háromszor is meggondolják, hogy költsenek-e olyan földi hívságokra, mint étterem, amikor anyu meg a nagyi is olyan jól főz… Ennek ellenére egy meglehetősen tág réteg időnként mégis megengedi magának ezt a „luxust”, ami egyébként nagyon derék, fizetőképes kereslet nélkül ugyanis nem fejlődik a kínálat, ami végül az gasztronómiai kultúra elsorvadásához vezetne, ezt meg egyáltalán nem szeretnénk. Így is elég bajuk van az éttermeknek: volt a Covid-hullám, majd a második, aztán mire az elmúlt, jött a háború, az energiaválság meg az infláció. Az éttermek alkalmazkodni kényszerültek az állandóan változó helyzethez, ami végeredményben szintén jó dolog, a fejlődés motorja (kivéve azoknak, akik nem tudták megoldani és be kellett zárniuk).
Az általunk megkérdezett egyik vidéki hely menedzsere arról beszélt, hogy mostanában sokkal jobban megnézik, hogy kitől vásárolják az alapanyagokat, odafigyelnek rá, hogy hatékonyabban is használják fel, és a takarékosság érdekében szűkítették az étlapot . A nyitva tartást is lerövidítették, így a munkabéreken is tudnak spórolni, habár a feketeleves, az energiaszámlák még ezután fognak érkezni.
A legtöbben ugyanígy a racionalizálás felé fordultak, így az éttermi infláció elmarad az egyébként már majdnem 50 százalékos élelmiszerdrágulástól és a 25 százalékos általános inflációtól még akkor is, ha mi csak a jelentős drágulást látjuk.
Kérdés, hogy marad-e az embereknek pénzük arra, hogy étterembe járjanak. Ez persze attól is függ, hogy egy adott család helyzete hogyan változott a gazdasági problémáik felbukkanása óta. Több családot is megkérdeztünk, volt köztük olyan, akik – nagy gourmet-k lévén – korábban hetente jártak jobbnál jobb éttermekbe, nyár óta azonban teljes újratervezés folyik. Volt olyan család is, akiknél nem változott semmi: továbbra is étteremben ebédelnek minden vasárnap, leginkább azért, mert senki sem szeret főzni, és anyagilag sem megterhelő nekik. Olyan családdal is beszéltem, akik ritkították az éttermi étkezéseket: korábban kéthetente jártak a törzshelyükre, most viszont már csak kéthavonta. „Nem azért, mert az étterem olyan sokkal drágább lett. Persze, emeltek árat és az adagok is kisebbek lettek – nem akartam elhinni, a gyerekmenühöz 10 szál sült krumpli járt, és a rántott hús is feleakkora, mint azelőtt… Inkább azért nem járunk mostanában olyan gyakran, mert elviszi a pénzt minden más. Ha egy hónapban 50 százalékkal többet fizetünk az ételért, a rezsiért meg nem is tudom, mennyivel, akkor az éttermezés mindjárt nem tűnik olyan fontosnak, ahhoz képest, hogy tudjunk ételt venni, meg cipőt, kabátot a gyerekeknek, meg kifizessük, amit muszáj. Egyszerűen erre már nem marad, és az étteremről viszonylag fájdalommentesen le tudunk mondani. Nem örülünk neki, de ez van.” – foglalta össze Gábor.
Ugyanezt erősítette meg egy vidéki étterem menedzsere: a legtöbb visszajáró család ritkítani kényszerült az éttermi étkezéseket. A rendezvények azonban továbbra is dübörögnek: a keresztelők, születésnapok, nagycsaládi és céges összejövetelek simán kompenzálják a kiesést.
Budapesten bizakodnak
Egészen más a tapasztalat a főváros egyik legmenőbb éttermében, a zuglói Szaletly-ben. A vendéglőt két éve nyitották, pont a pandémia kellős közepén, majd be is zárták, és mire újra kinyitottak, már itt is volt a háború. Számítottak rá, hogy ez befolyásolni fogja a forgalmat, ám éppen az ellenkezője történt – meséli az egyik tulajdonos, Nikoletti Petra. Kimondottan szívesen látják a családokat, akár kisgyerekekkel is, és ezt a vendégek értékelik. Szinte folyamatosan telt házzal megy az étterem, és rengeteg család foglal asztalt, a gyerekmenü is szépen fogy. „Mindig arra készülünk, hogy rosszabb lesz, az emberek előbb-utóbb feleszmélnek, de ez egyelőre nem jött el. Az energia- és élelmiszerárak miatt szükség volt nálunk is áremelésre, de messze nem olyan mértékben, mint ahogy a költségek emelkedtek, inkább a profitunkból engedünk, mint a minőségből” – tette hozzá Nikoletti Petra.
Mindent egybevetve, összegzésként elmondhatjuk, hogy a nagy pánik alighanem csitulóban van, a világvége elmarad, nem fogunk sem éhen halni, sem megfagyni, de még az éttermeknek sem kell tömegesen lehúzniuk a redőnyt. Ki-ki alkalmazkodik az új helyzethez, ha kevesebb gasztroprogrammal, akkor sajnos úgy. Reméljük, a legtöbben évente legalább néhányszor megengedhetik maguknak ezt a kis „luxust”.
Kapcsolódó cikkek
