Teherbeesés

A zajos hálószoba nem tesz jót a spermának

A férfiaknak nem árt odafigyelniük arra, hogy a túl sok zaj alvás közben árt a sperma minőségének, tehát a termékenységnek.
2017. Július 14.

Dél-koreai kutatók szerint kevésbé termékenyek azok a férfiak, akik zajos környéken élnek, mint csendes szomszédságban lakó társaik.

„Egyértelmű, hogy bármilyen stresszforrás negatív hatással lehet a termékenységre, márpedig az erős zaj krónikus stressztünetekhez vezethet” – fogalmaz a kutatást elemző Dr. James Nodler reproduktív endokrinológus és meddőségi szakember, a Houston Methodist Hospital munkatársa.

„Ez voltaképpen a szervezet védekezőképessége, hiszen amikor stresszben élünk, a testünk nem tud a reprodukcióra fókuszálni” – teszi hozzá a szakember. Az amerikai párok mintegy 15 százaléka egy év védekezés nélküli szexszel sem képes foganni. A probléma oka a férfiak körében a spermakoncentrációval függ össze, de a mobilitás és a forma szintén a gyermekáldás akadálya lehet.

A kutatás során a Szöuli Nemzeti Egyetem 206 ezer 20 és 59 éves éves férfit vizsgált, figyelembe véve az alanyok korát, jövedelmét, dohányzási szokásait, testtömegindexét is. Mint kiderült, azok a férfiak, akik éjszakánként 55 decibelnél nagyobb zajnak vannak kitéve, 14 százalékkal nagyobb eséllyel nemzőképtelenek, mint csendesebb környezetben élő társaik.

Kapcsolódó cikkeink:

9 dolog, ami káros hatással lehet a spermiumokra

Az alvás befolyásolhatja a férfiak termékenységét

Forrás: Medipress