Teherbeesés

Erre számíthatunk az abortusztörvény kapcsán

Orbán Viktor ismét interjút adott a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Az interjú során kitértek az abortusztörvényre is.
2022. Szeptember 30.
abortusztörvény
Fotó: Getty Images

A “szívhangtörvény” kapcsán elmondta, hogy hála az érvényben lévő törvénynek nyugvópontra jutott a vita. „Ez egy olyan szabály, amivel a magyar társadalom együtt tud élni”, így kár változtatni rajta.  „Mereven ellenzek mindenféle abortusztörvény-módosítást. A mostani rendszer fönntartása mellett érvelek” – nyilatkozta a kormányfő. 

Ahogy azt mi is megírtuk, szeptember 15-étől az abortuszt kezdeményezőnek szakorvos által kiállított papírral kell igazolnia, hogy meghallgatta a szívhangot az orvosi vizsgálaton. Erre a 6. terhességi héttől van mód.

Szerdán több ezres tömeg tünetett a Kossuth téren Budapesten az abortusztörvény szívhangra vonatkozó kitétele kapcsán. Az összegyűlt párok és fiatal nők „Én méhem, én testem” – skandálással kísérve a Belügyminisztérium épülete elé vonultak. A tüntetésen az “emberséges orvoslás” zászlaja alatt szülész-orvosnő is részt vett. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) társadalmi egyeztetést indít a módosításról. Úgy látják, a téma jellege, komplexitása miatt szükség van rá, hogy beszéljünk még róla.

Fotó: Getty Images